A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
202 már megszoktuk, hogy a folyóknak nincs "vizszíne”, hogy a tenger olajos és piszkos és, hogy a városok fölött nem igen látszik már az ég. Annál jobban élámultam azért, amikor egy nyáron kirándultam Kamikócsi-ba, a Japán Alpokba. Én nem szeretem az úgynevezett ”instant!’ ételeket és italokat (pedig szinte csak ilyent iszunk reggel), viszont még szakszerűen főzött kávéban sem ittam olyan jóízűt, mint akkor ott a hegyekben. Pedig csak kávéporból, hegyi patak vizével készült, de az aztán víz volt! Oda még nem ért el a szennyeződés piszkos hulláma. A Kamikócsi másik nevezetessége a kb. 1500 méter tengerszinti magasságban folydogáló tiszta folyócska. Romantikus híd járói nyáron is havas hegyoldalban gyönyörködhetünk kedvünkre. A folyó vize olyan tiszta, annyira átlátszó, hogy szinte nem is igaz. "Már hazugság számba megy” (mondaná a japán) az ilyen átlátszó, kristálytiszta víz a mai világban. De nem hazugság, hiszen ott folyik a lábunk alatt, még a medre is látszik. A halak úgy úszkálnak benne, mintha akváriumi halak lennének megvilágítva, hogy jobban láthassuk őket. Ha az eredeti bűn a szivek, a lelkek és a testnek kivételt nem ismerő, az e- gész világra kiterjedő, minden népet, minden egyes embert érintő, átható belső elszennyeződése (elég embernek születni s máris részünk van benne, "megkaptuk” mi is): akkor a Szent Szűz szeplőtelen tisztasága már szinte hazugságnak számitó, hihetetlen szépség a romlás közepén. Annyira tiszta, annyira szép, hogy szinte nem is igaz már. Emberileg szólva egyszerűen képtelenség. S mégis tény, mégis igaz. Ott áll előttünk Mária tisztaságos, büntelen alakja: teste, szive lelke. Mélységes medrében sejteni lehet magának a Szentháromságnak tükröződő arcát. Sőt önnön képünket is megcsodálhatjuk benne: azt a képet, amelyet mindjárt születésünk pillanatában elvesztettünk az általános szennyeződöttség következtében, de amit a föltámadáskor eredeti szépségében fogunk visszakapni Attól, Aki minden embert a maga képére és hasonlatosságára teremtett: szent tisztaságában és isteni szépségében. 46 J Okayama hires város. Nemcsak arról, hogy maga a császári pár is fel szokta időnként keresni (rokonaik miatt). Nagyszemű szőlőjét is dicsérik messze földön. Meg aztán van egy parkja, a Kórakuen. Már magában ez a park megéri, hogy felkeressük a várost. Mi azonban már elkéstünk. Igaz, nem is Okayama volt a cél. A tenger felől jöttünk s amit akartunk, már szépen meg is néztük. De ha már Okaya- mában van az ember, illik benézni a hires Kórakuenbe is. Be is kukkantottunk. Ősz volt már, kezdett télbe fordulni a világ, a szezon is elmúlt már. Épp a parkon át folydogáló patakocska kavicsait, köveit mosogatták a bebugyolált fejű asszonyok. A Kórakuen valóságos miniatűr természet: fákkal, folyócskákkal, dombokkal, sziklákkal. Legkevesebb még a virágból van benne. Főleg a buddhista templomkertekben. A Kórakuenben virág is van bőven, hiszen népkertnek készült, nem komor buddhista templom mellé tervezték. A park egyik é
