A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
19 nél előbb le kellene bonyolítani. Ezért próbált telefonálni a Dóra nevű bejárónőnek. A telefonban senki sem válaszolt. Aranka elsétált Dóráékhoz és megnyomta a csengőt, de a csengő nem szólt. Aranka erélyesen kopogott. Végre Dóra ajtót nyitott. A szeme ki volt sírva.- Mi történt magukkal? - érdeklődött Aranka. - A telefonja nem felel, a csengője nem szól.- Nem fizettük ki a számlákat és ezért elvették a telefont és kikapcsolták az áramot.- Hát miért nem fizettek?- Hajaj, ez hosszú história! Tessék bejönni. - Dóra a kötényével letörölt egy fazsámolyt. - Tessék helyet foglalni. Tetszik tudni, mi nem vagyunk idevalósiak. Idegenből bevándorolt munkások vagyunk és nem ismertük az itteni előírásokat. Ebből aztán bajok lettek. Megkaptuk a munkaengedélyt, hát azt hittük, hogy minden rendben van. A férjem két hónapig dolgozott. Szépen megéltünk, de aztán megbetegedett és a kórházba szállították. Én futottam a betegsegélyző hivatalba, mert tudtam, hogy a férjem oda befizetett és kértem a segélyt. Ott azt mondták, hogy az előírás szerint 6 hónapi befizetés után kellett volna a férjemnek megbetegedni és nagyon elhibázta a dolgot, hogy már két hónapi befizetés után megbetegedett, mert akkor neki még nincs joga a segélyhez. Nem is adtak egy fillért sem. Minden pénzünk ráment a kórházra. Végre gyógyultan hazajött. Akkor leállították az építkezést, mert valami krízis jött és a férjem munka nélkül maradt. Az idevalósi munkások kaptak a biztosítótól munkanélküli segélyt. De az én férjem semmit sem kapott, mert annak idején elmulasztotta a jelentkezést és a befizetést is. ”Miért nem olvasta el a szabályzatot?!” - förmedt rá a hivatalnok. Szegény férjem csak hallgatott. Hiszen az a szabályzat olyan nyakatekerten van megírva, hogy hiába olvassa azt az ember, úgysem lehet megérteni. Még szerencse, hogy én dolgozhattam egy kicsit, de nem sokat, mert kisgyerekem van. Nagyon eladósodtunk. Mindent hitelre vettünk. Tegnap beállít egy végrehajtó egy hitelezővel. Körülnéznek és azt mondják: "Itt nincs is semmi, amit le lehetne foglalni." - Akkor egyszerre csak a hitelező meglátja a rádiót és ráveti magát: "Ezt fogom elvinni.” - Én felordltottam: Ezt nem engedem! Vigye el inkább az asztalt! - Akkor a végrehajtó kijelenti, hogy az előírás szerint nem szabad olyasmit lefoglalni, ami a mindennapi é- lethez szükséges, márpedig az asztal szükséges, a rádió meg nem. - Hiába óbégattam, elvitték a rádiót. Ez óriási igazságtalanság, mert az nem igaz, hogy az asztal szükséges. Azt egy üres, felfordított ládával egész jól lehet helyettesíteni, de a rádiót semmivel sem lehet helyettesíteni. Szegény férjem egész o- davolt, mikor megtudta, hogy elvitték a rádiót, mert ő nagyon szereti a muzsikát. Esténként órákig azzal szórakozott, hogy hallgatta a rádióban a szebbnél szebb muzsikát és úgy ragyogott az arca, mintha ő lenne a legboldogabb ember. Most meg, hogy a rádió nem szól neki, egész megváltozott: el van keseredve, egész elvadult. Azt mondja, hogy fel kellene akasztani azokat, akik a törvényt meg a szabályzatokat csinálták, mert azok csak arra jók, hogy minket meggabalyitsa- nak és kizsákmányoljanak. Dóra halkan sírdogált, Aranka vigasztalta. Aztán megbeszélték, hogy másnap lesz a nagytakarítás. ★ Reggel Dóra pontosan beállított. Magával hozta két és féléves kislányát is, a Vikit, mert nem hagyhatta otthon egyedül. A férje se vigyázhatott rá, mert a munkanélküliek tüntetésén kellett résztvennie. Este, amikor a nagytakarítás végétért, Aranka odaszámolta Dóra elé a pénzt. Ki is kerekítette az összeget és biztatóan megjegyezte:- A rádió miatt ne búsuljon. Szólok az ismerőseimnek. Egész biztosan fogunk keríteni maguknak egy rádiót.- Ha csak az volna a baj! - sóhajtotta Dóra. De így nem lehet tovább élni Előttünk a tél. A férjem munka nélkül, tele adóssággal. A télikabátom könyöke kilyukadt. E- z&t felfejtettem az egészet és a jó darabokból a gyereknek varrtam ruhát és kabátot. Legalább ő ne fázzon. Most ezt a kötött kabátkát hordom, de majd megfagyok benne.
