A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-04-01 / 4. szám
159 retekről és a mandátumokkal foglalkozó bizottsága Irakhoz csatolja őket. A nesztoriánusok erre Szíriába menekülnek, onnét azonban visszatoloncolják őket. 1933 nyarán egy augusztusi hét (7-től 15-ig) pecsételi meg sorsukat. Akkor az i- raki hadsereg fogja körül a nesztoriánus falvakat, a lakosságot lemészárolják, az épületeket ágyúikkal lövik rommá. ”A nemzeti egység érdekében” — írták okként akkor az iraki lapok. A vállalkozás vezetője, Bekir Sidki ezredes, tábornokká lép elő, a katonák három napig ingyen kapják a kávét, a nesztoriánus szírek pedig megszűnnek létezni. Ma az egész földkerekségen egyetlen templomuk van csak - Csikágóban. A mészárlást Közelkeleten pár ezren élték tül, mert szétszórva éltek, nem közös nemzeti településükön, és pár ezren, szintén szétszórva, India mala- bár partjain. Nyelvüket, az arámit kiszorította az arab, és a legváratlanabb helyeken bukkannak rájuk. Egy német utazó Mandzsúriában látott valakit keresztet vetni s az arámi formulát suttogta hozzá anélkül, hogy értette volna. Egy másik utazó valahol Irán egyik elhagyott vidékén találkozott egy rongyokba öltözött emberrel, aki nesztoriánus püspöknek mondta magát. M ás sors jutott osztályrészül, nem a megsemmisülés, a közelkeleti ortodoxok egy másik csoportjának, az egyiptomi koptoknak. Vérbeli egyiptomiak, az egyiptomi falfestmények barna bőrével, hosszúvágású és fekete szemével: ő- seikről írták az ókori görög utazók, hogy minden más néptől elütnek, de mind hasonlítanak egymásra. A kopt keresztények, akik az izlámot megelőzve írták elő a körülmetélést és kényszerítették híveiket, hogy cipőjüket levetve merjenek csak a templomokba belépni, kezdettől fogva elszigetelődtek a Mezopotámiában élő keresztényektől. Bizánccal való szakításukat (451) monofizita nézeteiken kívül főként görög-ellenes beállítottságuk siettette. A muzulmán arabokat mint felszabadítókat fogadták és kezdettől fogva az volt a törekvésük, hogy ne autonómiára, hanem integrációra, beolvadásra igyekezzenek. Ez annyira sikerül nekik, hogy a 10. századtól kezdve nyelvük még a liturgiából is eltűnik: a szertartások arabul folynak. A modern Egyiptomban igazolva láthatják integrációs törekvéseiket: ott vannak a parlamentben, a minisztériumokban, a külföldi követségeken embereik s egyik vezetőjük mondása szerint Egyiptom egyformán a muzulmánoké és a koptoké. Ez az egyensúly 1942-ben megbomlik. A koptokat azzal kezdik vádolni, hogy összejátszanak az angolokkal, akiknek gyámsága alól Egyiptom akkor szabadulni szeretett volna. A kulisszák mögött a pánarabizmus veszi át az irányítást és az 1952-es puccs alkalmával a királyt száműzetésbe kényszerítő katonák között nincs egyetlen kopt sem. Az együttműködés és integráció hosszú korszaka végétért. Mit jelent ma koptnak lenni Egyiptomban? Szembenézni egy bizonyos társadalmi reménytelenséggel. Ők a kishivatalnokok, akik nem számíthatnak előléptetésre, akiket arab kollégáik hibáiért is leszídnak, akik gyermekeik jövőjét
