A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-01 / 1. szám

12

be történetesen a jóslat, ügyesen, szentül hangzó érvekkel igazolják, miért nem teljesedhettek be az ígéretek. A háború után nagy propagandát fejtettek ki országszerte; milliós tömegek csatlakoztak hozzájuk, főleg a közép- osztályból. A munkásságot és az intelligenciát mindmáig nem tudták érveikkel meggyőzni.

Az Egyháznak is sok kellemetlenséget okoztak fanatikus módszereikkel, becsmérlő magatartásukkal. Lassan a- zonban a japán közvélemény is kezdett ellenük fordulni. Amúgy is furcsa ’’vallás” ez: buddhista, filozofikus, pragmatista és erősen politikai színezettel. Valóságos katonai szervezetük van. Még a Szovjetbe is meghívták vezetőiket (azt csak találgattuk, hogy miért). Nos, ez a szókagakkaj az utóbbi időben hirtelen módszert változtatott. Rájöttek ugyanis, hogy a nagy aktivitás és terjeszkedés miatt egyre felületesebbé kezd válni az egész mozgalom. A hívek harcias készsége is tűnőben van. Felfedezték, hogy nincs ’’közép” a mozgalomban, azaz hiányzik a lényeg. Most azon fáradoznak, hogy megteremtsék eztakö- zepet Hogy sikerül-e nekik a lényeg meglelése vagy sem, az nem ránk tartozik (én ugyan erősen kétlem). Ha szerencséjük lesz a lényeggel, megmaradnak, de ha nem lesz központi, mindent átfogó gondolat, "mélység” a szektában (aminthogy eddig sem volt), lassan, de biztosan el fognak tűnni a színpadról.

Az Egyházban is mindig megvan a veszély (a közösség és az egyes hívők számára egyaránt) a "közép” elvesztésére. A lehetőség mindig adva van, hogy eltávolodjunk a lényegestől, a középponttól, és egyre távolabb sodródjunk, ki a lényegtelenbe.

Állandóan fenyegeti a hívőt is, papot is, a szerzetest is az a veszély, hogy a sok aktivitás, felületesség, külsőség, a sok lényegtelen dolog egyre jobban elhúzza őt a középponttól - Istentől és önmagától - és a távolsággal arányos, egyre növekvő sebességgel lökje, taszítsa a lényegtelen, a hiábavaló, a káros, a semmi felé. Gyakran van szükség a magunkbaszállásra, önvizsgálatra, a központba való visszatérésre, különben elveszítjük önmagunkat.

Lám, még a szókagakkajtól is tanulhatunk valamit.

37 y/Yosida Kenkó-nak, a "Cure-zure gusza” című híres középkori mű szerzőjének van egy megszívlelni való hasonlata: képzeljünk el valakit, aki tavasszal kezd bele egy nagyszerű Budd- ha-szobor készítésébe - hóból S ezt a hóból készült szobrot ezüsttel, aranynyal, drágakövekkel felékesíti és külön erre a célra emelt, nagy pagodában állítatja fel. Ostoba! Nemsokára jön a hóolvadás és vajon mi marad meg a remek Buddha-szoborból? Hiába a sok drága disz, kárbavész a pompás pagoda is teljesen.

Ilyenek azok is, akik az örök élet reménye nélkül csak evilági életükkel gondolnak s arra költik mindenüket. Díszítik, cicomázzák, szép házban la- katják, semmi örömet és élvezetet meg nem tagadnak tőle, hatalommal és vagyonnal bástyázzák körül, igyekeznek, hogy a kultúra és a civilizáció pompás pavillonjában helyezzék el De mi lesz, ha jön a hirtelen tavaszi olvadás, a halál?...