A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-09-01 / 9. szám
-392Mint a gondtalan gyerek A templomban, — vasárnapi mise van — vagy ezer ember áll szemben az oltárral. Míg az olvasmányok hangzanak és a mise folyik tovább a felajánláson át az átváltozásig és áldozásig, a sok arc vasárnapi pihentségben, itt-ott unottan, vagy érdeklődve, nyugodtan, vagy órát nézve idegesen, fáradtan vagy frissen, elmélyülten vagy csak felületesen nézi, tűri vagy átéli a szent cselekményeket. Az arcrengetegből most előtűnik egy gyerek, öt éves lehet, virgonc, nevető kislány. Előbb az oltár felé int és nevet, mintha köszöntene Téged, akit ismer, hiszen a neved is tudja: ’’Jézus, Isten”. Int feléd, ahogy szüleinek és rokonainak, akikben bízik, akiket szeret. Aztán körülnéz, megfordul, integet a népnek, az összes idegennek és ismeretlennek. Vagy ismer mindenkit? Tudja, hogy mind: emberek? A nép kíváncsian nézi a gyereket. Hányán tudják, hogy két hete temettük anyját, ezt az összetört idegzetű asszonyt, aki életének terhei elől nekisétált a robogó vonatnak? Ott kentem meg széttépett testét a sínek alatt a szent olajjal, hogy legyen irgalmas hozzá az Isten. Tudja-e ezt ez a gondtalan gyerek? Talán tudja (anyuka égbe ment), — bár mi is tudnánk így inteni Neked apró és súlyos tragédiáink mélységes kínjából! Bár tudnánk így inteni egymásnak idegességünk, gondbamerült életünk, törtetésünk és fáradtságunk poklából! Ó bár tudnánk úgy lenni, mint a gondtalan gyerek, aki feléd int, köszönt és örül neked, az Istennek (jóbarátjának) és az idegen embereknek (testvéreinek). Ha úgy tudnánk gondjaink között élni, jelenléted tudatában, mint a gondtalan gyerek! Felnőni Benned! Kelts fel az öntudatlanságból, a lélek anyaméhi szendergéséből! Te, Örök Szülő,
