A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
-39első szakasza, a szent szövegek élő nyelvekre való lefordítása, az ő irányításának köszöni létrejöttét. Bugnini nem csinált titkot abból, hogy az újításoknak egy második fázisát is tervbe vette, amelynek az lett volna a célja, hogy a liturgiának a sajátos, helyi kultúrákhoz való szorosabb alkalmazkodását mozdítsa elő. Számított rá, hogy ez a második szakasz nehezebb lesz az elsőnél: a helyi egyházak és a Vatikán felfokozott kapcsolatát, együttműködését kívánja majd, sok megértést és türelmet egy esetleg hosszú kísérletezési folyamat idején. Mielőtt azonban ezt a második szakaszt elindíthatta volna, Iránba küldte a Szentszék nunciusnak. Vatikáni körök hangoztatták, hogy a liturgikus reform munkálatai változatlanul folynak majd Bugnini távozása után. Utódja azonban, a szentszék diplomáciai szolgálatából kiemelt Msgr. Antonio Innocenti, nem szakember a liturgia terén és Kongregációjának személyzeti létszámát is csökkentették. Félő, hogy az újítások második szakasza így mellékvágányra kerül éppen akkor, amikor nemcsak India, hanem Afrika és Dél-Amerika katolikusai is várakozással és reménykedve néztek a megújulás munkálatainak töretlen továbbvitele elé. Visegrády Vera Faluvégen J ózsi bácsi volt a faluban a legöregebb. Lehetett talán 87 éves. A szegénysoron éltek Rozi nénivel, aki a maga 83-84 évével szintén nem a tűzrőlpattant menyecskék közé számított. Nemcsak szegénységükről és öregségükről ismerte őket mindenki, hanem arról is, hogy még sose hallotta őket veszekedni senki. Egymást csak úgy szólították: "aranyoskám", és úgy tudtak "turbékolni", hogy megirigyelhette volna őket akármelyik ifjú pár, mikor a házuk előtt tartottak májusi estéken a közeli erdő felé. Egy tikkadt nyári délutánon látogatójuk is akadt. A fiatalabbik tanítónéni sétált arra, hóna alatt az elmaradhatatlan rajzmappájával. Az a tanítónéni, a- ki az őszön érkezett ide Pestről, és mindjárt érkezése után egy korsó sörben fogadtak a falu legényei, hogy ki fogja tudni előbb meglátogatni egy este. Később már csak arra ment a fogadás, hogy ki fog tudni vele legalább egy mondatot váltani négyszemközt, de ezen a címen sem ivott senki sört még a faluban. Valamit rebesgettek ugyan, hogy a városkában lehet valakije, mert vasárnaponként reggel. — akár esett, akár fújt — biciklire ült és ment. Még az őszön meg is kérdezte tőle a Juli néni, hogy merre járt, de azt mondta, hogy csak rajzolgatott az erdőszélen. Még meg is mutatta a rajzokat. Szépek voltak, a vak is láthatta, - csak azt nem hitte el senki, hogy egyedül festeget az erdőszélen. Ebben nem is tévedtek. Arra persze nem gondolt senki, hogy a tanítónéni misét hallgatni jár a városkába, és az erdőszélre már Valakivel a szívében szokott érkezni.
