A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
-25Mer tuggya, az úgy van a jányokkal, hogy szülőanyjuk előtt titkolóznak, de a barátnéjuknak mindent elmondanak... — Mintha talán a maga lánykorában nem így lett volna — hun- cutkodik a pap. — Hát tán úgy vótt, tán nem úgy vótt... De most nem az a fontos, hanem ez: Azt mongya a jányom az Esztinek: ”A legény szüntelenül ostromol engem, mert nem engedek magamhoz hozzányúlni. Mindig csak csókolózni meg ölelgetni akarna... Erre én azt mondom neki: Majd ha megkéred a kezem, vagy eljegyeztél, de addig nem... Erre ő azt mondja: Akkor te nem is szeretsz engem igazán, Manci, mert ha szeretnél, engednéd. Ha más lánynak kurizálnék, az mán rég megengedte vón. No, majd egyszer beadod te is a derekadat... Én aztán nem, soha. Tudod, Esztikém, én ismerem őtet, egy esztendeig vótt időm kiismerni. Ha megengedem, mindig többet akarna. Ki tudja még mit nem. Érted?... Hát akkor nem szeretsz — mondja újra... Te nem szeretsz igazán engem - mondom én neki. - Mer ha igazán szeretnél, mán rég megkérted vón a kezem, meg a gyűrűt is az ujjamra húztad vón. — Hát nem igazam volt, mondd, Esztikém?” — ’Ilyenek azok mind — szól az Eszti. — Csak a maguk kedvét akarják a lányoknál. Tán nem is akar elvenni, csak kalandot keres, mint a regényekben van.” — ”De én nagyon szeretem, Eszti. Nem is tudom, mit csinálnék, ha nem vesz el feleségül... Mondd, hát mit csináljak? Olyan nehéz ez. Ha megengedem neki, amit szeretne, tudom, hogy mindig többet akarna és a végin még tán bajba is hozna... Ha meg nem engedem meg neki, megúnja a sok tusakodást, oszt más lány után megy, aki mindent megenged, oszt elveszítem... Még gondolni sem szeretek erre... Mondd, mit csináljak?” — Az Eszti jó lány, komoly lány — folytatja tovább Pásztorné. - Azt mondja Manóinak: ”Jó is teszed, Manci. Inkább veszítsed el, mint hogy bajt csináljon.” Sóhajt erre az én Mancim, mint a kemence: ’’Jaj, de ha én úgy szeretem...” — Hát mit szól az ilyenhez, plébános úr? Ezt tanulják az Egyletben? — Egyszóval a Manci lánya dilemmában van — mondja a lőcsfalvi pap. — Mi a csudába? Én nem értem az ilyen úri nyelvet... Akármibe is van, de rettenetes... — Dilemmában, mondom, — világosítja fel a pap. — Ez magyarul annyit jelent, hogy a ’’kutyaszorítóban”. — Hát így mán értem, mert ténylegesen abban van a Mancim. Ténylegesen úgy van, mint mikor a sintére beszoríti a kutyát, oszt se ki, se be, se le, se fel... mindenképpen befogja. Hát lássa, ez a legény benne van a Legényegyletbe, oszt ilyen sintérségre tanítják ott?
