A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-09-01 / 9. szám

kérdezem sikongva, bajban, árván, reménykedve reménytelen, utat keresve. ’’Az éjben, az éjben,” hallom válaszod - ’’gyermek, türelem!” és egy újabb fordulóban már ott ragyogsz életem napja, alacsony, de tiszta egemben.

Mi vár rám? Félelmek, szorongások, bizonytalanságok utasa vagyok, aki biztonságot, nyugalmat, egyensúlyt és békét keres.

Azt keresem, ami nem én vagyok: Téged kereslek, vágyaim, vonzódásaim, reményeim Delelő Napja! Téged, mindentátölelő Óceán-Isten. Feléd fut girbegörbe útján apró patak-életem. És ha Óceánod felé, akkor ugye nem is baj, hogy útja közben mi éri, mi nem. Csak ne veszítse irányát, csak hűségesen fussa patakútját Feléd.

Csak kövesse szereteted vonzását, hogy minél egyenesebben érjen céljához, haza, patakok Óceán-Ura, Isten, tehozzád.

keresztáldozatod kegyelme

Új a fényed sötétségembe merül,

^ ^ ha kegyelmed fénye életembe hull, ijedten nézek szerteszét: ez vagyok én? hová lett a magával elégedett ember, aki ösztöneit követve tette dolgát, jól-rosszul, ahogy emberek között szokás. Kegyelmed fénye rámvilágít s ellenem vall. Megmutatja apró és nagy megalkuvásaim, hűtlenségeim szörnyeit. Apró és nagy önzésem mintegy verembe vetve tépi, pusztítja arcod mását, emberségemet. Ó, Isteni Kegyelem, üldöző fény, szemrehányó áldás, büntető szeretet! Ostor, mely térdre kényszerít és büntet elégtelenségem szemléletével. Áldás, mely felnyílj a szememet és őszinteségre nevel. Kegyelmed látogatásainak óráin Te megmutatod, hogy ki vagy Te és ki vagyok én.

A távolság közied és közöttem talpraállít, nyomorúságom orvosa felé kiált egészségért, hűtlenségem a hűséges Istenhez menekül.