A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-09-01 / 9. szám
390 nek a hit, remény, szeretet alapigényéről és úgy szólnak Istenhez, mint gyermek szülejéhez, aki csak azt várja, hogy szólítsuk őt és azonnal fölfigyel ránk, igényünkhöz hajol és gondjába vesz minket. "Felnőttéválá- sunk” így végeredményben "istengyermekség’: függés, boldog függés Tőle, növekedés Benne, beteljesülés életünk Velevaló egyesülésében. Ezek az imák személyesek - ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fejezik ki a közös emberi imaigényt. Egyéni hangzású szövegezésük meghívás arra, hogy folytassuk ott, ahol a szövegező abbahagyta, hagyjuk abba az olvasást ott, ahol a magunk imádkozó élete másként folytatná. Úgy tegyük életünket gyakori, sőt szüntelen imává, ahogy életünk mondanivalója, kérése, kérdése, felelete, hite, reménye, szeretete, - ahogy Isten hívása érint meg minket. Ha ehhez a szerző a legkisebb mértékben is hozzásegít, akkor imáinak nyomtatott válogatása elérte célját. St. James, New York, 1976. szereteted vonzása Tjgy élek színed előtt, mint egy patak, patak-életem ott fut, ott bujkál a föld dombjai és völgyei között. Fényed néha,- csillogó kegyelem - ott fürdik csöppnyi ficánkoló vizében. ’’Isten! Isten!” — kiáltja apró habverésem örömmel és köröttem nagybölcsességű hegyek fejcsóválva tiltakoznak: ’’Ilyen csöppnyi vízben nem fér el ennyi határtalan Fény!” Nem is, tudom, de ahogy a nagy napot is megmutatja egy aprónyi fénye, — Téged is megmutat szereteted belénkáradása akkor is, ha csak kevés fér belénk Belőled. Patakvizem keresve futja medrét s íme, fényedben látom, hogy ez a Te utad, Te hívtál erre. Te vájtad medrét. Tudva-tudatlanul, sejtve-érezve feléd fut utam, hiszen Téged keres, hív, ha csak patak-nyelven is, követ, ha csak patak módjára is, ha csak patak méretben ölel is magába, ha csak pataknyi-emberségében szeret is. Igen, így bár, hadd vallom meg, sokszor felhő takar el, milyen csillagtalan az éj ilyenkor, milyen súlyos ilyenkor a magány! ’’Isten! Isten, hol vagy? ” —
