A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-07-01 / 7. szám
ago lehet a hittel nem törődő vagy a hitet nem ismerő idegenre. Ne kicsinyelj ük le sohasem hitünknek ebben a jó példában megnyilvánuló dinamizmusát. Missziós elhivatottság nélkül is missziós feladatokat tölthet be az ilyen küldetésének tudatában élő utasember. Ennek a feladatnak felismerésében a nem világjárók imája is segítheti azokat, a- kiket munkájuk vagy lehetőségeik ilyen utazókká tesznek. Morei Gyula ÁLLJUNJkT MEG EGY9ZORA... ^ hétköznapok mindennapos folyásában szinte el sem tudjuk képzelni, hogy az élet - egyik pillanatról a másikra — félelmetesen súlyos, kegyetlenül nehéz döntések elé állíthat bennünket. Pedig a- ligha van ember, aki előbb vagy utóbb, egyszer vagy többször ilyen határesetbe ne kerülne. Amikor életről és halálról van szó, amikor az ember egész egzisztenciáját, egész jövőjét veti bele valamilyen nagy emberi vállalkozásba, akkor döntése sokkal többet jelent, mint egyszerű választást két dolog között. Felmérhetetlen erejű tanúságtételről van ilyenkor szó, döntésünkkel bizonyságot teszünk az elvek mellett, amelyeknek elhatározásunk megfelel. Hadd világítsam meg ezt a problémát, amely mindnyájunk életében, legalábbis életünk nagy pillanataiban aktuálissá lesz, azzal a történettel, amely számomra ezt a kérdést kíméletlen élességgel tisz- / ^ tázta. - A háború alatt történt. Torpédótól találva süllyedni kezdett egy személyszállító hajó. A veszélybe került utasok a mentőcsónakban kaptak helyet. Odakerült az az étel- és italmennyiség is, a- mit a kaotikus zűrzavarban el tudtak érni. Amikor a mentőcsónak megkezdte tragikus útját a végeláthatatlan tengeren, a rangidős hajóstiszt a következő szavakkal fordult a sorsának kiszolgáltatott embercsoporthoz: "Átveszem a parancsnokságot és elvárom mindenkitől, hogy bajtársias és fegyelmezett magatartást tanúsítson". Bajtársias és fegyelmezett magatartás — ezekre az elvekre hivatkozott a tengerésztiszt abban a félelmetes határhelyzetben, amelyben az elhagyatott csónak hamarosan kegyetlen, életre-halálra szóló küzdelem színterévé vált. Mert az idő telt, az élelem- és italkészlet rohamosan fogyott, és a szabadulásnak semmi jele nem mutatkozott. Az éhező és szomjas embereknek bőségesen volt idejük gondolkozni. Biztosan százszor
