A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
35 év múlva megvolt a keresztség. Húga is jelen volt a szertartáson. Megkönnyítette a dolgot az, hogy szerettek énekelni és benn voltak a kis énekkarban, amelyik minden vasárnap a félkilences misén meg a délutáni esküvőkön szokott énekelni. Nemsokára a kisebbik is rászánta magát a tanulásra. Lassan megtudtam tőle családi körülményeiket is: lent, Délnyugat-Japánból való, egy kis szigeten született. Szüleik most itt laknakKóbéban. Neki volt már vőlegénye, de elhagyta. Újabban megint lett volna valaki, ám a gyerek anyja akarta inkább a házasságot, mint a fiú. A nénike szintén abban a kórházban dolgozott, mint ő. Hirtelen meghalt. Halála előtt lelkére kötötte a fiának, hogy ezt a tisztességes lányt vegye feleségül. A kis Nakamával (ez a lány neve) ugyanis nagyon jól ki tudott jönni. Csakhogy akármilyen jó legyen is egy édesanya, arra azért mégsem képes, hogy két szívet összekapcsoljon, ha a szívek tulajdonosai maguknem vágyódnak a házasságra. A lány ugyan boldogan belement volna, írt is a fiúnak felőle, de a gyerek még csak nem is válaszolt. Én is vigasztaltam, ne e- rőltesse, ha az nem akarja. Okosan is tette, hogy várt. Két évre rá kapott egy igazi élettársat és szerencsésen megesküdtek. A plébánia kis énekkara boldogan énekelt az új pár örömére. Mire ezeket a sorokat olvassák, már a kisbaba is megérkezett. Nénjének nem volt ilyen szerencséje. Japánban a lánynak nincs könnyű dolga a házasság terén. Főleg, ha szegény és városban lakik. Az idősebb Nakamaszanegyközeli kórházban dolgozott. Nem keresztény kórház lévén, napirenden voltak a magzatelhajtások és egy éb születésgátló és szabályozó műtétek. A lánynak sok lelkiismereti fájdalmat okozott a kórház praxisa. Főleg, mióta ő is keresztény lett. Bíztattam, mondja meg egyszer az orvosnak, hogy ő nem tudja összeegyeztetni lelkiismeretével az ilyen operációkban való közreműködést. Meg is mondta. Az orvos, akinél dolgozott, értelmes ember volt. I- gazat adott neki, elismerte a lelkiismeret szabadságát s mást kért fel a segítségre. Neki meg olyan munkát adtak, ahol nem kellett a hite miatt aggódnia. Később a lány otthagyta ezt a kórházat, bár jó fizetést kapott és önként elment egy közeli árvaházba (amolyan "fiúk városa") segíteni, kevesebb fizetésért. Körülbelül egy évig dolgozott ott. Aztán egy időre hazament Dél-Japánba. Jelenleg megint itt dolgo- zikKóbéban. Édesanyjánál lakik. A napokban volt nálam és közölte a nagy újságot: márciusban lesz az esküvő. A
