A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

vőlegény protestáns fiú. Ott dolgozik a kórházban az is. A dispenzá- cióval nem lesz baj. A fiú, mint mondta, még örül is neki, hogy ka­tolikus felesége lesz. 39/ Elsőnek egy cselédlány jött hozzám, mikor Kábába helyeztek. Be­tévedt az egyik katolikus könyvesboltba és onnan irányították a mi templomunkba. Sikokuba való, mint mesélte, a négy nagy japán szi­get legkisebbikére. Bár azért ez a sziget is majd húszezer négyzet- kilométerre terjed ki. Kiderült, hogy a családban, ahol a háztartási munkát végzi, katolikus is van: az asszony meg van keresztelve. Az is bátorította, menjen csak nyugodtan katekizmusra. Kapott minden héten egy félnap kimenőt (!), akkor jött el, délután. Nagyon rendes lánynak ismertem meg az év folyamán. Egyszer, úgy fél év múlva kö­rülbelül, így szól: magam is csodálkozom, mennyire megváltoztam, mi­óta idejárok. Mintha más szemmel nézném a világot, az embereket, az eseményeket, mint eddig. Erkölcsileg isazon veszem észre magam, hogy nem úgy ítélek, mint eddig. Egyre világosabb lesz előttem, mi a jó és mi a rossz. Azon bámulok, hogy nem láttam ezt így eddig is. — Jól esett hallgatni ezt a beismerést. Nem egy hitjelölt tapasztalja ma­gán ezt a változást a keresztségre való készület alatt. Isten kegyelme dolgozik a lélekben. — Volt azonban egy bánata: az asszonya, az úr­nő, bár katolikus, mintő maga is hangoztatja, nem jár templomba. — Hát aztán miért nem? — Azt mondta, folytatta Kazue szán (ez volt a neve), hogy férje se örül neki, ha templomba jár, s no meg az a pá­ter, aki őt keresztelte, már nincs Japánban. Visszament Franciaor­szágba. így nincs már kapcsolata a parókiához... Hát ez is furcsa gon­dolkozás! Mintha bizony a páter miatt kellene az embernek templomba járni s nem Istenért. Ennek se lehet valami tiszta fogalma a keresz­tény vallásról. Sőt az a benyomásom, hogy ennek az előkelő asszony­ságnak a cselédlánya közelebb van a Krisztus szelleméhez, mint a nagy­ságosasszony. Valószínűen nem sok katekizmust tanult a keresztség előtt. Egy a sok közül, akiket kellő előkészület nélkül kereszteltek meg. — Nisioka Kazue szán ennek ellenére nem részesült a keresztség ke­gyelmében. Szülei ugyanis hazahívták Sikokuba. Férjhezadták lányu­kat egy ottani fiúhoz. A lány szülőhazájában nem volt még akkor missziós állomás, így akármennyire is sajnáltam, le kellett mondani a keresztelésről. A fő ok mégis a házasság lett: lányoknál, főleg vidé­ken, falun, nem nagy a szabadság, ha egyszer férjhez mentek, vallás tekintetében. Mielőtt elbúcsúztunk volna egymástól, szépen megma­gyaráztam neki, hogyan s mint lehet ott is hitét megőrizni. S ki tud­ja, hátha megadatik majd valamikor a várva-várt kegyelem, hogy ka­tolikus lehessen. Esküvőjéről küldött egy-két színes fényképet. Alig

Next

/
Oldalképek
Tartalom