A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
224 jobban elveszti sajátos papi vonásait és ennek következtében alig tudjuk megkülönböztetni a világi hívőtől. A Bernanos-féle papi típus egészen mélyreható átalakuláson megy át. Eddig a papot elválasztották a nagy tömegtől, a legújabb irodalom azonban megszünteti ezt az elkülönülést és a papot az emberi közösségbe helyezi. A szent legfőbb törekvése ezentúl az lesz, hogy minél jobban azonosítsa magát a nyomorgó, a szenvedő emberiséggel. A második isteni Személy elhagyta az eget és a bűnös földre jött, hogy sorsközösséget vállaljon azokkal, akikkel senki sem törődik. Ugyanez lesz a hivatása a legújabb regény- irodalom papjának és szentjének is: leszállni a nyomorba, eggyé lenni a szenvedőemberrel és felfedezni az Isten jelenlétét a szennyben, a piszokban, a bűnös világban. Az azután már egészen természetes, hogy ez a szennyes föld a papot, a szentet is bemocskolja ugyanúgy, mint ahogy Krisztust is gyalázatokkal illette. Itt ismét a modern irodalmi fejlődés lényeges pontját érintjük. Innen indult el ugyanis az a fejlődési folyamat, melynek következtében a mai irodalomban nem tudunk többé különbséget tenni a pap és a világi ember, a szent és a bűnös, sőt még a keresztény és az istentagadó között sem. Hogy ez az irodalom világnézeti szempontból nagyon súlyos következményeket vonhat maga után, abban nem kételkedhetünk. A legújabb regényirodalom papja abban is különbözik Bernanos papjától, hogy középszerű, nem rendkívüli egyéniség. Hivatása viszont és az eszmény, amelyért él, egészen nagy, rendkívüli egyéniséget kívánna meg. Mauriacnál*, Bemanosnál és követőiknél azt láttuk, hogy a kiüresedés, a természetes értékek hiánya a papban arra szolgált, hogy még nyilvánvalóbbá váljék a kegyelem, az isteni erő működése benne. A legújabb regényirodalom iránya azonban egészen más. A mai írók a papot és apostoli munkáját teljes sikertelenségre ítélik. Ezen a módon a pap megéli a Kálvária kínszenvedését. De sikertelensége természetes alapon is megmagyarázható. Elhanyagolta az emberi eszközöket, nem alkalmazkodott környezetéhez és ennek következtében nem ért el eredményt. Már Bernanos Donissan abbéja így kiáltott fel: "Be kell vallanom, hogy legyőztek bennünket!" A legújabb íróknál azonban még sötétebb a kép. A pap látva, hogy minden erőfeszítése eredménytelen, a kétségbeesés határára jut. Sőt a megmaradt néhány hívő is követi példáját és a faluban lassanként teljesen kialszik a hit, a vallási élet. Ebben a nehéz pillanatban az Istenhez kellene fordulnia a papnak. De erre nincs lelki ereje. A remény és a hit nem ad neki többé világosságot és már az Isten szere* Mauriac-ot is múlt decemberi számunkban (565 lap) ismertettük.
