A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-03-01 / 3. szám
mény ápolása, amikor minden olyan reménytelen. A hívő ember is érzi a telet, ugyanakkor nem adja föl a tavasz reményét. Bármilyen zord is a tél, bármennyire is alszik a természet és úgy tűnik, hogy minden kihalt, ennek ellenére eljön a tavasz. Ez a remény melegíti és élteti a hívő embert és ezért soha nem adja föl a reményt. Cser László FELNŐTTEK IMÁI a bennünkjáró Vándor jsteni Útitárs, milyen szegény kezekkel adunk egymásnak tovább! Hogy írtuk át Neved a keresztfáról háborús izenetekre, hogy öltük, sebeztük egymást a Te nevedben a századokon át! Mennyit gyűléseztünk feletted, hogy magyarázzunk és félremagyarázzunk Téged! Hogy szétszakítottuk egyetlen akaratodat sok vérző pártra, ahonnan villogó gyűlölettel mutattunk a másik oldalra, — de eközben mennyire megőrizték igazi Arcodat nemcsak a Veronikák, de még mélyebben és igazabban a hitvallók, szüzek és vértanúk, az érted hadakozó egyház-atyák, a bizalommal felédtekintő remeték, szenvedők, — az igazak millióiban léptél át nemzedéktől nemzedékig, — Isten Báránya, aki elveszed tőlünk bűneinket: önzésünket, gyengeségeinket, gonosz akaratunkat és cselekedetünket, keresztrevert áldozat, aki vérző karoddal odaemelsz magadhoz a tisztulás keresztjére, aki Szíved kegyelmének vérében megfürösztesz minket, aki keresztségeddel visszavezetsz Atyánkhoz bennünket, aki bevezetsz oltárodhoz és áldozati asztalodhoz ültetsz, — Isten Fia, Te itt jársz most is, itt bennünk és leülsz velünk türelmesen hogy hallgassuk tanításodat, éljük életedet hitünk ragyogó mélységeiben, ott ahol Atyád képe dereng, — így állunk talpra és megyünk veled arra, ahol örök otthonunk vár kitárt karjaival, az Isten önmaga!
