A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-02-01 / 2. szám

- 74 ­hogy eltökélt szándéka "rendet csinálni" a görög egyházban. Nem kímél­te ebben az allokációban elődjét sem, akit azzal vádolt, hogy súlyos krí­zisbe sodorta az egyhá­zat, amikor saját teljhá­taim ánakbiztosítása ér­dekében a konstantiná­polyi pátriárkátussal fennálló testvéri kap­csolatot is megszakí­totta. - Haragja legja­vát azonban egy hívekből álló és nem a püspökök irányítása alá tartozó vallásos mozgalom, a "Zóé" számára tartogatta. A mozgalom 1907-ben alakult főként vilá­giakból, akikhez az alsópapságból is sokan csatlakoztak. Vallásos és szociális tevékenységük révén mindig nagy hatással voltak az egysze­rű hívő tömegekre s a püspököktől való függetlenségük miatt a hierar­chia sohasem szerette őket. Szerafim mutatóba még egy eskütétel­formulát is beolvasott a mikrofonba, melyet szerinte a Zóé tagjaitól követel: "Esküszöm és hiszem, hogy minden tudós, püspök, nagy író sőt, a régi egyházatyák felett, akik az élet igazi értelmét nem isme­rik s az igazi bölcsességre vezető eszközök birtokában sincsenek, ott áll a mi mozgalmunknak Szentiélektől megáldott és irányított ve­zetője". - A Zóé természetesen tagadja, hogy valaha is ilyen vagy hasonló esküt kívánt volna tagjaitól. kiábrándult hívek Míg a görög hierarchia - régi szokásához híven - egymás el­leni csatározását vívja, nem veszi észre azt a nagy csalódást, ame­lyet híveiben az "ezredesek kormányával" való együttműködése oko­zott. Nem egy püspököt vagy magasabb rangú papot megszédített a katonák unalomig ismételt hivatkozása a "görög és keresztény civi- lizáció"-ra, a "keresztény görögök Görögország"-ára. Mindez csak szorosabbra fűzte a hierarchia kapcsolatát azzal a kormánnyal, a- melyik kereszténysége hangoztatása közben néhány alapvetően ke­resztényerkölcsi elvet tudomásul sem vett. A hívek azt is rossz né­Hieronimosz metropoli fa a rezsim egyéves fennállásának ünnepén, 1963 •ban. A mikrofon előtt az akkori miniszterelnöks Georgiosz Papadopubsz.. Díszhelyen az athéni érsek*

Next

/
Oldalképek
Tartalom