A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-09-01 / 9. szám
- 409 gette apátereket, hol egyiknél, hol másiknál próbált szerencsét. Néha el-eltűnt egy időre, majd megint fölbukkant, mikor senki se várta. Képkeretekbe vágott üveget: kezén akárki láthatta, hogy üvegvágó, annyi vágás, forradás, karcolás tarkította. Végül nálam kötött ki. Ismervén tétovázó és könnyelmű természetét, egyszerűen közöltem vele úgy jó fél évnyi tanulás után, hogy: karácsonyra pedig keresztellek! Eleinte ágaskodott ellene, mint eddig is, amikor döntésre került a sor. Titokban azért mégis mintha ő örült volna legjobban, hogy én döntöttem és levettem válláról ezt a nehéz keresztet. A keresztség után mintha kicserélték volna. Béke, egyensúly, nyugalom költözött belé. De csak addig, míg bele nem gabalyodott egy nem-keresztény leány. Mert a lányok bolondultak érte. Pedig egyáltalán nem szoknyavadász típus volt. Ahhoz túlságosan tiszta s egyszerű lélek volt. Egy vasárnap este dúlt ábrázattal állít elém. - "Hát téged mi lelt?"- "Semmi, csak búcsúzni jöttem. " - "Búcsúzkodni? Hova akarsz menni?" - "Nem tudom, valahová Nyugat-Japánba. " ??? "A jegyem már megvan" - mondta megnyugtatásul. - "És a munkád?" - "Aztfelmond- tam. " - "És szüleid?" - "Ellene vannak. " - Láttam, itt prédikáció nem sokat használ. Tréfára fogtam hát a dolgot: sok szerencsét! - Nem telt bele egy hét se, s újra beállított. Ezúttal ragyogott az arca. Itt vagyok! Csak Hirosimáig ment. Betért az ottani jezsuita no- viciátusba. Éppen néhány fiatal legény végzett ott lelkigyakorlatot. O is közéjük állt és minden rendbejött. - Ámde vándormadár természete megint úrrá lett rajta. Megspórolt pénzén elment Spanyolországba. Amerikáig beszegődött egy hajóra munkásnak s Amerikából átrepült Európába. Spanyolországban nem volt különös szerencséje (aflamenkót szerette volna ott a helyszínen tanulmányozni): egy üzletből, mivel nyilván csavargónak nézték, már az első napokban kidobták. Erre fogta magát és átruccant Svájcba. Ott sikerült neki leleplezni egy tolvajt, mire a boldog károsult a feletti örömében, hogy mindenét visszakapta, meghívta a furcsa japánt vendégként, még síelni is elvitte a hegyekbe. Sőt, sikerült munkát szereznie. így vígan élte világát, miközben hosszabbnál-hosszabb levelekben kesergett nekem, leányismerőseinek is, milyen bús élete van a japán embernek ott az idegenben. Pénze elfogyván, hirtelen hazajött Japánba és folytatta mesterségét ott, ahol abbahagyta. Munkája miatt sokat van távol, de hirtelen, mikor nem is várná az ember, megjelenik pl. valami kirándulás alkalmával, hogy aztán hónapokig megint ne lássa az ember. - Yamagucsi kun is egy japán típus megtestesítője: él, mint a madár. A holnap nem izgatja. Kóbébangyémántgyűrűt talál az utcán, becsületesen azonnal beviszi a rendőrségre s még aznap jutalmat kap a boldog tulajdonostól. Mikor egy üstökös haladt át Japán felett, elmegy a T