A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-08-01 / 8. szám

- 373 óta Kossuth apánk szabad koldusokká magasztalta őket? Százados fájdalmak fájnak most bennük és talán rúgásokat adnak most vissza. Hiszen most már valakik; "káréjuk" van, "farmájuk" és dollárocskájuk - néha igen szép mennyiségben... Még akivándorlásuk is elképesztően szervezetlen, embertelen volt és valójában kidobattak ide, mint feleslegek, a külső sötétségre. Mert az első idejük az volt...

Nem arról van szó, hogy a gyereket nem kell nevelni - és sok tekintetben gyerekek - négyezer dolláros kocsit hajtva is. Hogy túlzott önérzetüket nem kellene keresztényi nyesőollókkal visszavágni. De arról van szó, hogy meg kell érteni... és igen, mikor megrúgnak, gáncsot vetnek, gyanúsítanak vagy megrágalmaznak minket, azt kell mondanunk: ezer esztendő, a századok úri rúgása, papi elhanyagolása, embertelen bánásmódja hozta így ki belőlük az ember-alattit. Akkor nem rúghattak, most rúgnak... Akkor kuss volt a sorsuk, most joguk van oktalanul is, bután is kiabálni... Négylovas hintajú püspöktestvéreinkért, akiknek legfeljebb kezet csókolhattak, vagy tapsolhattak. .. Kártyázó, kvaterkázó századfordulós papságért, akiknek nem volt idejük a pusztákra kinézni és a magyar nép jórésze csak keresz- telődött, temetődött, legfeljebb még esküdött és megkenődött katolikus módon... Az idegenben látott papi botrányokért (és miket láttak, Istenem itt, ahol Stockholmtól Wellandig és Chicagótól New Jersey- ig rokonai egymásnak, írnak, látogatnak és tudnak)... Nem az a csoda, hogy nem jobbak... Az a csoda, hogy a hitet még ilyesmik sem tudták egészen kiirtani belőlük.

Az elvesztett háború legtöbbet vesztett rétege, mert ők a dipik jórészt abból az országból éltek, amely megszűnt... Címekkel, rangokkal, pontosan tartott társadalmi keretekben élnek és - keserítenek néha bennünket. Csalódtunk bennük és csalódtak bennük az öreg magyarok... és csalódott bennük nagyon nagyot az U.S.A. és Kanada katolikus világa, ahol pedig az élet propagandájának csodás lehetősége állt előttük. A tényeket nem kell felsorolnom. A csoportosulásaik, okos és ügyes sündörködésük a meglévő keretek körül, mikor onnan valamit vártak... még túl élénk sebek a lelkűnkön...

Kik ezek az emberek? A keresztény Magyarország vezető rétege, a félszáz szerzetesi gimnázium, a heti két hittanóra (osztály- ismétléssel kötelező hittantanítás) eredménye... Mi vétkünk, mi vétkünk, mi igen nagy vétkünk... Mit láttak meg a gimnázium nyolc éve alatt, hogy csak ennyijük maradt?... És mit nem láttak meg, hogy nem maradt támaszuk a felfordulás szörnyű napjaiban? A rétegük vétkezett és az egyetemes égésben a jók is égnek a többiekkel - ne csodálkozzunk, ha égetnek bennünket is...