A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3. szám
101 mennyire ritkán és röviden - amikor érdekesnek és értelmesnek tartjuk az életet és meg vagyunk elégedve magunkkal. Nem táncoló örömben fejezzükki ezt a megelégedést, ilyen hangulatunk csak valami hirtelen és váratlan öröm esetén lesz, csak olyan mosolygó, derűlátó és jóhangulatot és megelégedést terjesztő jó érzéssel. Mikor vannak i- lyen pillanataink? Általánosságban mondhatnánk akkor, amikor valami leköt bennünket. Ha egy könyv érdekes, tetszik amit csinálunk - legyen az kertészkedés, versírás, szónoklás, utazás, bármi ami leköt, bizonyos megelégedést ad. Még nagyobb a megelégedés és az öröm, a- mikor egy másik személynek tetszünk vagy igyekszünk tetszeni. Mit meg nem tesz a vőlegény a menyasszonyért, szülő a gyermekéért, szerető férj feleségéért és a feleség férjéért! Lehet ez fárasztó, áldozatokat igénylő, mindez nem számít, mert egészen leköt bennünket a gondolat, hogy a másiknak tessünk, neki örömet szerezzünk. Az emberi életnek ezt az önfeledt, önmagát maradéktalanul átadó és másoknak szentelő győzelmét ünnepeljük Nagycsütörtökön és minden szentmisében. "Ó mielőtt önként átadta volna magát a szenvedésre... " - mondja a mise kánonja, "kezébe vette a kenyeret, tanítványainak adta... " - Bizonyos iróniát vehetünk észre a szent íróknál, akik beszámol- -Nayífciiltör tökre nak arról, hogy azon az estén, mikor Júdás "átadta", azaz elárulta Őt, Ő önként "átadta" magát. Ezt az önátadást ünnepeljük, nem az árulást - hanem önátadást szabadon másokért, a- zért, hogy emlékezzünk és azért, hogy kövessük az önmagát önként másoknak és másokért adó Mestert. Ez az önátadás nemcsak szenvedése és halála volt. Ez volt a végső és önmagát teljesen kimerítő önátadás. Ezt megelőzte lépés- ről-lépésre, fokról-fokra való önátadása; amikor körbejárt jót téve, amikor tanította a köréje seregletteket, amikor fáradtan újra-és-újra magyarázta tanítványainak a mennyek országa titkait, amikor kenyeret adott nekik, amikor lábukat megmosta. Annyira átadta magát ennek a munkának, a mások szolgálatának, hogy semmi nem tudta eltántorítani őt hivatásától. Még akkor sem hagyta abba, amikor az é- lete veszélyben volt, inkább teljesen, maradék nélkül átadta magát a kereszten. Itt az élet titkának a kulcsa: átadni magunkat nemes hivatásunknak, mások szolgálatának, főleg azok szolgálatára, akik arra legjobban rászorulnak, elnyomottak, szegények, gyámoltalanok, tudatlanok. Ez az önátadás fáradságot, küzdelmet, ugyanakkor lelki békét jelent itt ebben az életben és örök boldogságot a jövőben. A keresztény élet papi élet és a latin "ordinatus" bizonyos cél
