A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
10 a "Teremtés könyve' zunk, de amely érdeklődés még teljesebb kifejezést kap majdakésőb- bi szent könyvekben, mint Jób könyvében és a Bölcsesség könyvében. De a bibliai teremtéstörténet, ahogyan ma előttünk fekszik - ha szám- bavesszük, milyen volt a zsidósággal szomszédos népek világlátása - kifejezetten hitvédelmi jelleget is mutat. A szent szerző a környező népek sokistent hívő mítoszaival szemben hirdeti, hogycsak egy Isten van és mindent a világon ez az egy Isten teremtett. Amikor a szentírás szövegét tanulmányozzuk, nem szabad elvonatkoztatnunk attól a kortól, környezettől, amelyben a vizsgált szent irat készült. A jelen esetben számba kell vennünk nemcsak azt, hogy a Teremtés-történet szerzője a maga népe körében milyen vallási miliőben élt, hanem azt is, hogy milyen szomszédos kultúrák voltak hatással reá, mi volt az akkori közfelfogás, idegen népekkel való érintkezés eredményeként milyen mítoszok lehettek hatással a közvéleményre - vagyis az írót és művét be kell állítanunk az akkori Közel-Kelet kultúrájának az egész&e. Közel-Kelet népei abban a korban, amelyben a Biblia teremtéstörténetét írták, a világot három nagy szférára osztották: a föld alatt a vizek mélysége rejlett, a földre boruló égboltozat viszont a felső óceán vizeit tartotta. A föld és a levegőég által szétválasztott vizek között volt az élők világa. Az égitestek az égbolt ékességeiként világították be a földet, de a földalatti ősóceánban még ott rejtőztek azok a szörnyetegek, amelyeknek csatájaként zajlott le a látható világ kialakulása. Az ókori Közel-Kelet embere gazdagon és részletezve tudta elmondani, miként nyerte el a világ látható alakját, hogyan születtek meg az őselemek viaskodásából vallási világának az istenei és ezek harca nyomán miképp lett minden, ami a világot betölti. Ezek a mítoszok egyszerre mondták el, hogyan keletkeztek az istenek és hogyan keletkezett a világ. A babiloni teremtés-mítosz ahogy an az Enum a Elis* eposzban olvashatjuk, akét őselemet Apsunak és Tiamatnak nevezi. Ez mégazőskaosz állapota, mert Apsu és Tia- mat vizei csak később keverednek egymással és indítják el ezáltal a * Enuma elisCAmint ott fenn...") a két kezdőszaváról nevezett babiloni hősköltemény (a világ kialakulásáról és elrendeződéséről) tőlünk ismert végleges formájában tulajdonképpen hét éposz-szenj ”ének". Mindegyikük nagyjából 160 versből áll, agyagtáblákon, ékírással. Fő szereplője Marduk (a bibliában Merodah; Kr.e. 1700-500 közt a babiloni panteon fő istensége), eredetét tekintve ”a Nap fia”, aki kimenti az ég isteneit az óceán és a káosz ellenséges hatalmából. Egyik ellenfeléből alkotjamegaz eget és a földet, egy másik véréből az Istenek szolgálatára rendelt embert.
