A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-10-01 / 10. szám
4 őrségváltás... ban vita tárgyát képezte, van-e szükség bennszülött hierarchiára; majd a 19. században megint, amikor pedig már aránylag jól szervezett volt a kínai papnevelés, a püspöki székeket ismét nem kínaiakkal töltötték be. Ma viszont - kis késéssel ugyan - annál inkább igyekeznek behozni a mulasztást. Ennek bizonyítására elég az ez év márciusában kinevezett bíborosok névsorát átfutni... Az új tendenciát húzza alá például a Szamoa szigeti Apia bennszülött érsekének bíborossá kreálása. A szigeteken mindössze negyvenezer katolikus van - sok tekintélyes és évszázadokra visszanéző nyugati püspöki szék betöltője viszont (jóval nagyobb számú hívősereggel) ma sem bíboros. Sok misszió területén az alsópapság létszáma is erősen megnövekedett az utóbbi időben. Hogy csak a Szentszék legutóbbi adatait idézzük pl. Vietnámról (az északi és déli országrészekről): 23 bennr szülött püspök, 1,856 bennszülött pap (238 külföldivel szemben). Ez csak egy adat a sok közül s élénken szemlélteti, hogy egy háborútól, kommunizmustól meggyötört missziósterületen is állandó növekedést mutat a bennszülött papság. Nagyjából mindenütt ez a helyzet; Afrika nagy részén, Ázsiában és Óceániában is. A "hatalom-átadás"érthetőennehézsé- Az "őrségváltás" problémái gekkel jár. Ma talán kevesebbel, mint régebben, mert a külföldről érkező hit- hirdetők tudják, hogy nem az ő feladatuk lesz a bennszülött egyházak vezetése. A súrlódások mindenesetre - emberek vagyunk - megmaradnak más nemzeti, más kultúrális hagyományokkal rendelkezők között. S maguk a külföldről érkezettek sem egy nemzetből tevődnek össze a hithírdetők közt. Magának a problémának a létezése mégnem baj, az csak ott kezdődik, ahol a problémák akút nehézségekké érnek. Az önmagában véve érthető, hogy nem könnyű egy nyugati hit- hirdetőnek, akinek kiképzése is, keresztény hagyományai is mélyebbek és intenzívebbek, mint a bennszülött papságé (akik ráadásul esetleg fiatal korukban épp a nyugati hithírdető tanítványai voltak), engedelmesen és jószándékkal alávetnie magát bennszülött egyházi vezetésnek. Az is bizonyos azonban, hogy helytelenül ítélték meg a helyzetet azok, akik azt gondolták, hogy a bennszülött egyházak csak hosszú beérési folyamat után lesznek képesekkatolicizmusuk irányítását kezükbe venni. Számtalan gyakorlati példa mutatja, hogy papi és püspöki vonalon is megcáfolják a bennszülött egyházak az ilyen aggodalm askodást. Sok helyen a polgári élet is mutatja, hogy alacsony rangból, kevés tapasztalattal magasabb vezető posztokra került bennszülöttek nagyon szépen megállják helyüket. Egész elenyésző azoknak az ese
