A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
22 ökumenlzmus és katolikusok szövetségét akarják megszervezni. Ezek a bizonytalanságok is okai voltak annak, hogy XV. Benedek 1919. májusában nem fogadta el az amerikai episzkopálisoknak egy Faith and Order konferenciájára való meghívását. Hasonló okok szülték a stockholmi és lausannei konferenciák után XI. Piusz "Mortalium Animos" kezdetű enciklikáját (1928. jan. 6.), amelyben hangsúlyozta, hogy az igazi egység alapja egyedül Krisztus teljes kinyilatkoztatásának elfogadása lehet. Teljesen elfogadhatatlan a tanok terén engedményeket tenni és Krisztus igazi egyháza nem tevődhet össze olyan önálló egyházi csoportokból, amelyek egymástól eltérő tanokat vallanak. Érdekes, hogy az ortodox delegátusok a lausannei konferencián már ugyanezt hangoztatták és kijelentették, hogy a hitbeli és lelkiismereti kérdésekben lehetetlenség kompromisszumokat kívánni. - A pápai enciklika (miután a katolikusoknak egyszerűen megtiltotta az ökumenikus mozgalom konferenciáin való részvételt) érthető csalódást keltett nemkatolikus körökben. A közben eltelt évtizedek folytán azonban nem egy ökumenikus mozgalom beli tekintélynek ma már az a véleménye, hogy a fogalmak tisztázásával ez az eredetileg ellenségesen ható enciklika tulajdonképpen segítségére volt a mozgalomnak. Az ortodoxok és katolikusok ellenállása tette lehetővé, hogy az ökumenizmus nem siklott át céljait tekintve az "igazságban való egységről" a 'barátságos tanbeli összevisszaság" vágányára. A nemkatolikus egyházak egységének ügye További fejlemények 1927. óta sokat fejlődött. Az 1937-es edinburghi és az 1952-es svédországi (Lund) Faith and Order konferenciák főként a tanbeli különbözések és a felekezeti hagyományokhoz való ragaszkodás tényeit tudatosították. Azt is észrevették, hogy az egység keresése közben a felekezetekhez való ragaszkodás lett öntudatosabb; felekezeti világszervezetek alakultak az anglikánok, a baptisták, a kongregaclonalisták, a luteránusok, a metodisták, a pünkösdisták és presbiteriánusok egyházaiban. Ezek első hatásukban a felekezeti különállás öntudatát növelték, távolabbi hatásuk viszont egy átfogóbb egység kialakítására vezethet. Az évek folyamán két ilyen sikeres egységesítés is történt. Az egyik 1949-ben a "délindiai egyház" (anglikánok, kongregacionalisták, metodisták és a presbiteriánusok részvételével); a másik az amerikai United Church of Christ (kongregacionalisták-, reformátusok- és evangélikusokból). Ilyen egységesítő tárgyalások sok helyen folyamatban varrnak, a hivatalos egyesülések száma viszont csekély. Ennek egyik oka a püspöki és nem püspöki szervezetű egyházakban lelhető. Az egyesüléseknek sokszor nem tanbeli eltérések az okai, ha-
