A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-02-01 / 2. szám
38 A választ nem lehet egy mondattal megadni. A válasz feltételezi, hogy néhány alapvető hitigazságot már elfogadtunk. Először hinnünk kell a Teremtő Atyában. Hinnünk kell azt is, hogy az örök Atya már a világ kezdete előtt elhatározta, hogy Fiában gyermekeivé fogadja az embereket és egyetlen néppé gyűjti össze az Istenben és az ő Fiában hívőket. Másodszor hinnünk kell azt, hogy az az ember, akit Jézusnak hívnak, akinek a kereszten szívét átszúrták, az nemcsak egy valaki közülünk, hanem ő az emberré lett Isten-Fia, ki által megvalósul a mennyei Atya örök terve. Aki hisz, az lesz Isten gyermekévé, az részesedik Isten örök életéből, és a többi Krisztusban hívővel együtt az Isten népének tagja lesz. A hit azonban nem az egyetlen eszköz, amellyel ez megvalósul. Jézus maga látható jelekhez, külső szertartásokhoz, hallható szavakhoz kötötte földi életében az isteni kegyelem, az isteni élet átadását. Amíg ő a földön járt, az ő szavai, tettei árasztották ki Isten kegyelmét az emberekre: átalakította a hívők lelkét, megvilágosította értelmüket, szeretetet öntött szívükbe, megszabadította őket bűneiktől, meggyógyította betegségeiket. Mennybemenetele előtt kifejezte akaratát, hogy tanítványai folytassák az ő kegyelemosztó működését a világ minden táján a világ végéig. Az utolsó vacsorán például megbízta tanítványait, hogy azt tegyék, amit ő tett azon a vacsorán: vagyis változtassák át a kenyeret és abort az ő testévé és vérévé. Nyilvános működése során pedig gyógyítani küldte tanítványait, akik a betegeket olajjal kenték meg. Szent János elbeszéli, hogy húsvét napján hatalmat adott Jézus apostolainak a bűnök megbocsátására. Szent Máté arról tanúskodik, hogy mennybemenetele előtt;így szólt a Mester követőihez: "Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet, és kereszteljétek meg őket. " Nemcsak joguk van tehát az apostoloknak és utódaiknak, hogy Jézus tetteit, szavait ismételjék, hanem parancsot is kaptak rá. A- mikor tehát a szentségekhez járulunk, nem egy emberrel, nem földi anyaggal jutunk kapcsolatba, hanem magával a feltámadt, élő Krisztussal, az élőistennel. A pap nem a saját tetszése szerint jár el, nem saját eszméit fejezi ki jelképes tetteivel, hanem Jézus nevében, az ő megbízásából, az ő képviseletében cselekszik. A szentségek első értelmét tehát a feltámadt Krisztussal való kapcsolatunk adja meg. Mivel a történelmi Jézus és a megdicső- ült Jézus azonos, a feltámadt Krisztussal való találkozás egyértelmű a kétezer évvel ezelőtt a földönéit Jézussal való találkozással. Krisztus feltámadása tette lehetővé, hogy ez a találkozás nem lesz csupánvisszaemlékezés a történelem egy véges, meghatározott, mu-
