A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-02-01 / 2. szám
30 különös, megszentelt jelentése volt. Az ótörvényben szentnek neveztek mindent, amit Isten kizárólag a maga szolgálatára rendelt. Izrael is szent volt. Nem azért, mintha makulátlan lett volna és bűn nélkül való (nagyon sok bún és mocsok tette a választott népet nem egyszer utálatossá Isten szemében!), hanem egyedül azért, mert Isten kizárólagos tulajdona volt, és féltékenyen dédelgetett kedvence. Senki másnak nem volt joga Izraelhez. Istené volt egészen, mint a menyasszony a vőlegényé, vagy mint ahogy a feleség az uráé. Szent annyi volt, mint elválasztott, elkülönített, féltve őrzött, Istennek fönntartott, mindenki másnak tilos. Amit az Úr egyszer szentnek nyilvánított, az megmásíthatatlanul, visszavonhatatlanul az övé volt. - Minden hűtlenség kettős bűn volt ezért: szentségtörés! így kell értenünk azt is, mikor a keresztények szentnek nevezik magukat a szent iratokban és a legrégibb könyvekben. Mert igazán szentek voltak. A keresztség, bérmálás kitörölhetetlen pecsétje, a Szentlélek megsem- misíthetetlen jelvénye, Isten letagadhatatlan foglalója napnál fényesebben beszélt arról, hogy a keresztény Isten kizárólagos birtoka, a kegyelem jelöltje. Ez természetesen megkövetelte, hogy ő maga is engedelmesen és szabadon Istené akarjon lenni. A legszentebb ugyanis maga Isten volt. Nem úgy mint Görögország és Róma istenei, a- kiknek szennyes életével és botránkoztató tetteivel tele van az ókori irodalom. Izrael Istene háromszor szent Isten! A pogányok isteneit bűnös emberek találták ki. Ezért nem voltak különbek az embereknél. Az ember a saját képére és hasonlatosságára alkotta őket. A zsidók s még inkább a keresztények Istene azonban nem emberi képzelet szülötte. Ellenkezőleg: az emberis az ő keze müve! Saját képére és hasonlóságára teremtett alkotmánya. Nem az ember szab neki tökéletességet: <5 tesz minden, minden embert szentté és tökéletessé. Ez az ő parancsa: szentek, tökéletesek legyetek, miként én is szent és tökéletes vagyok! A keresztények "szentsége" ezért nem más, mint Isten kimondhatatlan szentségében való részesedés. A Krisztus Testének és Vérének misztériuma aztán még jobban odakovácsolta a keresztényeket az Egyházhoz és főleg Krisztushoz. O- lyan nagy és mélyértelmű közösség volt ez, hogy Szent Pál habozás nélkül kimondja a hallatlanfölfedezést: Ti keresztények egy test vagytok. Ti vagytok a test, a Fej pedig Krisztus. - Az Egyház Krisztus teste, titokzatos teste! A keresztények Krisztus testének tagjai. Mindentagnak megvan a maga szerepe és rendeltetése. A testnek minden tagra egyformánszüksége van. 'Mi mindnyájan egy lélekben egy testté lettünk a keresztség által: akár zsidó, akár pogány, akáx rabszolga, akár szabad. Mindannyiunkat egy Lélek hatott át... Sok a tag,