A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-09-01 / 9. szám
46 az öregkor Persze azt se felejtsük, hogy manapság az iskola, a hír- és ismeretközlés számtalan korszerű formája pótolja azt a tapasztalatátadást, amit régebben az idősebb nemzedék végzett el. Nem csodálkozhatunk azon, ha kevesebbet fordulnak tanácsért az öregekhez, mint valamikor régen az illett és szükséges is volt. A haladás manapság bizonyos ismeretek területén olyan gyorsütemű, hogy az i- dősebb nemzedék jönne igazán zavarba, ha tanácsot és irányítást tőle kémének. A harmadik a legveszedelmesebb s az öregek környezete számára a legnehezebben elviselhető csapda. Ez az öregkori önzés kísértése. Aki ennek átadja magát, észrevétlenül a legvaskosabb materializmus áldozatává válik. Csak a "kézzelfoghatók!' lesznek számára fontosak: az étel és ital, a bankszámla, a kényelmes karosszék. Ilyenkor lesznek hangulataikban kiszámíthatatlanok, ilyenkor kapja el őket az uralomvágy egy késő ösztöne, ilyenkor kívánják, hogy minden hozzájuk igazodjon s lesznek zsarnokai környezetüknek. Ahhoz, hogy életünknek ez a szakasza ne haszon nélkül fusson el felettünk, mindenekelőtt el kell fogadnunk a tényt, hogy öregszünk. Igen-t kell mondanunk életünknek ehhez az új szakaszához. Csak ha észrevesszük és értékeljük azokat az előnyöket, amiket az öregség egyedülálló élménye hoz magával, akkor tudunk emelt fővel és belső biztonságérzettel átlépni az emberi kiteljesülésnek azon a küszöböl, ami az öregség. S milyen könnyű az öregen észrevenni, milyen szellemben viseli öregségéti Ha kézben tudja tartani magát, ha nem nyűgösködik, ha megőrzi belső kiegyensúlyozottságát, akkor helyes úton jár. Ha ezzel szemben nyugtalan, mindig panaszkodik, ha csak úgy rí róla a boldogtalanság, akkor biztosak lehetünk arról, hogy nem tudta elfogadni az öregedés tényét. Az öregség egyik áldása az élet arányainak, távlatainak megtapasztalása. Amíg az ember maga is benne van az élet forgatagában, amíg munkája, családja, ezernyi terve leköti, addig lehetetlen számára, hogy kellő tárgyilagossággal nézzen körül. Az öregség adja meg azt a távlatot, amely mindent arányosan, mindent a helyén és mindent a maga valóságos jelentőségében lát. Ilyenkor tárul fel a dolgok mélyebb értelme: az életé, a szeretető, a világé, az Istené, az ideig tartóké és az örökkévalóké egyaránt. Ez az az életbölcsesség, amit csak öregkorban sajátíthat el az ember. Amit nem lehet könyvekből megtanulni, sem egyetemeken megszerezni és ami több, mint éles ésszel regisztrált adatok halmaza. Az a tapasztalat ez, a- mit a fiatalok is megéreznek abban az öregben, akiben ez megvan és szívesen jönnek tanácsért is hozzá. A szívnek ez a bölcsessége az öregkor egyik nagy áldása. Ez az, ami miatt a világnak mindig
