A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-07-01 / 7. szám

5 tív velejárója a haladásba és a tudomány mindenhatóságába vetett hit, negatív következménye viszont a társadalmi problémáknak addig nemtapasztalt özöne, ami az "alsóbb" néprétegek elproletárosodását kíséri. A kézműves és földet művelő gazdasági rendszer helyébe lép az ipari kapitalizmus s a javakkal rendelkező polgári osztály gazda­sági, politikai és világnézeti liberalizmusával az egyre jobban szer­vezett munkások radikalizmusa néz farkasszemet. - Ezeknek a gaz­dasági, társadalmi, világnézeti struktúraeltolődásoknakkövetkezmé­nye a szekularizálődás, a világ egyre növekvő "elvilágiasodása". Az Egyház visszavonulással védekezik Az Egyház a középkortól kezdve egy sajátosan nyugati és keresztény világrend képviselője és őrzője volt. A reformáció viharából a trienti zsinat dogmákat, szentségeket és intézményeket védő friss energiája kimenti ugyan s a 18. század francia és német katolicizmusa kezdetben szerencsésen kísérletezik ajtónyitással az ,lúj kor" új világa felé. Az európai keresztény szellem utolsó fellán­golása, az idealizmussal rokon romanticizmus azonban mintha nem akarna tudomást venni az ellentétes szellemi áramlatokról s a szá­zad ötvenes éveinek katolicizmusa arra ébred, hogy az Egyház ki­szorult az európai gondolkodást és kultúrát irányító történelmi pozí­ciójából. De az Egyház nemcsak mint intézmény veszíti el hatóerejét a társadalomra, maga a hit szűnik meg számottevő életalakító té­nyezővé lenni. Az események láttán érthető az Egyház zavara, hi­szen a késő római antik idők óta nem volt hasonló tehetetlen hely­zete az európai kultúrában. Könnyű lenne azt mondani, hogy pusztán gyengeségből nem törekedett az "idők jelét" meglátni a liberalizmus­ban s alkalmazkodás és megszentelés helyett választotta az elzárkó­zást. Azt sem szabad azonban felejtenünk, hogy az új szellemi áram­lattal szinte lehetetlen és reménytelen lett volna dialógust kezdenie. Annak vezető szellemei egyre radikálisabban és visszavonhatatlanul egyházellenesek lettek. Szemükben az Egyház (épp úgy mint a mo­narchikus államformák) holt hagyományok, eltúlzott tekintély makacs őrzője volt, a "sötét" középkor és a babonák megtestesítője, az em­beri haladás és a szabadság esküdt ellensége. A kor múlasztásaiért ez az elvakult és engesztelhetetlen egyházgyűlölet is felelős... így alakul ki az a helyzet, amely egyszerűen defenzívába szo­rítja az Egyházat. Érdekes mindenesetre, hogy az a politikai libera­lizmus, amellyel kezdetben együtt haladt az Egyház az új erőre ka­pó állami abszolutizmus ellenében, az évek múltával csak ellenfelet látott benne. ☆ (folytatás a 42. lapon) !

Next

/
Oldalképek
Tartalom