A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-04-01 / 4. szám

J. megpróbáltam, hogy felfelé kapaszkodom a szakadék oldalán, de le­mondtam minden kísérletezésről s örültem, hogy egy helybenmeg- m áradhatok. Közban elállt a homlokom vérzése. Újból segítségért kiáltoztam, míg kiszáradt torkom, megdagadt nyelvem miatt ezt is abbahagytam. A legérdekesebb az volt, hogy közben hangokat hallottam: zenét, ka­cagást, beszédet. Rádiók hangja, autók motorzúgása, gyerekek zaja jutott el hozzám. A szakadékos völgy útja felett házak voltak. Ezeket helyemről nem láthattam, de ezek zaja jutott el hozzám. A szél és a sziklafal hangvisszaverődése folytán ezek a zajok egészen közelből hallatszottak néha. Az én kiáltásomat mégsem hallhatták meg, azt a szél úgy látszik lefelé, nem felfelé továbbította. Hihetetlenlassúsággal teltek az órák. Bőröm a hőségtől felhó­lyagzott, néha közben kis időre megint elvesztettem az eszméletemet. Szerencsétlenségemre vad darazsak találtak rám. Nemcsak körül­zümmögtek, hanem rámszálltak és szúrkálni kezdtek. Próbáltam el­hessegetni őket karommal hadonászva, de közben attól féltem, hogy elvesztem egyensúlyomat. Aztán egyszercsak am ilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen magamra is hagytak a dongók. Amikor délután árnyékba került a szakadék, egyszerre egészen hideggé változott a levegő. Dideregni kezdtem s előre rémített a be­következő éjszaka gondolata. Nagy erőlködéssel még egyszer segít­ségért kiáltottam. Valahonnan a magasból egy férfihang válaszolt:- Ki az? Im űrre van? Honnan kiabál? •• En vagyok - kiáltottam vissza. - Itt vagyok! Itt lenni Hosszú időbe telt, míg a furcsa hangvisszaverődés miatt végre felfedezett. Akkor meg legalább egy órát kellett várakoznom, míg a hihívott tűzoltók megjöttek. A köteleken leereszkedő tűzoltók, amikor fenn felfordult kocsi­mat meglátták, nem gondolták, hogy életben találnak. A férfi, aki a hangomat hallotta, említeti, hogy kertje végében dolgozott, ahová i- gazáncsak ritkán jár le s akkor hallotta segélykiáltásomat. Az orvo­sok 17 kapcsot használtak fejsebem összevarrásánál s eltört bordái­mat helyükre illesztve hitetlenkedve csóválták a fejüket. Nem hitték, hogy valaki ennyi órán át meg tud kapaszkodni s helyén maradni ab­ban a szakadékban. Igazat is adtam nekik. Valóban senki magától nem képes ilyen teljesítményre. Előttük sem titkoltam, ami számomra ezekben a ne­héz órákban már világos volt: egyedül Isten segítségének köszönhe­tem, hogy életben maradtam. Ő tartott engem ott a mélység felett, Ő segített ki a szakadékból. Ő vigyáz mindnyájunkra. „. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom