A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
19 nem azonos a keresztény türelemmel. Szent Pál írja valahol: "Mindenfelől szorongatnak, de össze nem szorítanak; kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk; üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem pusztulunk". És rögtön hozzáteszi ennek a lelki erősséggel párosuló türelemnek a titkát is: "Testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkben". "A szeretet jóságos, vagyis szolgálatkész", folytatódik a szentpáli litánia. Mindnyájan ismerünk szolgálatkész jó embert: csupa szív, csupa nyíltság, csupa készség, csupa segítő kéz, csupa egyszerűség. Ha aztán beléje is látunk, akkor észrevesszük, hogy az egyéniségét elöntőbelső derű, békesség, kristályos tisztaság nem zárja ki sem a szükséges ravaszságot, sem a gondokat, aggodalmakat, sem a belső szenvedést. Az evilági bölcsesség az ilyen minden segítségre kész jóságot vagy lenézi, vagy éppen ki is használja. És bizony mindany- nyiunkban van valami ebből a világi szellemből, mert valamennyien szívesen bántjuk, bosszantjuk a szeretet hűséges szolgáit. A világnak ebben a gúnyos vagy kihasználó magatartásában egy óriási kísértés leselkedik a jóságban megtestesülő szeretekre. Ha ugyanis a keresztényeképpen a megvetés, gúnyolódás elleni védekezés ürügyével, túlzottan kezdenek félni attól, hogy szolgálat-készségükben becsapják, kizsarolják őket, akkor a jóság helyébe máris az evilági okosság fészkelte be magát. Térjünk vissza Szent Pálhoz. "A szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem gőgösködik". Más szóval úgy is mondhatjuk: a szeretet megnyilvánulásai egyszerűek, tiszták, egyenesek, önzetlenek. Ugyanez a fegyelmezett, rendezett áttetszőség jellemzi a szeretet további tulajdonságait is. "A szeretet nem tapintatlan, nem keresi a magáét. A szeretet haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója. A szeretet nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. A szeretet mindent jóra magyaráz, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel". Szent Pálnak ebben a felsorolásában belső logikau— ralkodik. Vegyük most csak szemügyre a litánia végét, utolsó négy -öt szavát. A szeretet elkerülhetetlenül összetalálkozik az ember gonoszságával. Nem örül neki, nem cinkoskodik vele; de nem is mond ki felette megfellebezhetetlen ítéletet, hanem igyekszik jóra magyarázni, kimenteni, mert ösztönösen hisz az embertárs alapvető jóságában. Ha a tények kiábrándítják, akkor még mindig remél egy jövőbeli megtérésben, javulásban. Ha aztán reménye is csalatkozik, akkor sem szűnik meg mindent továbbra is elviselni: "A szeretet mindent elvisel — a szeretet türelmes" - ez a litánia első ás utolsó szava.
