A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-09-01 / 9. szám
47 éppoly jól megfelel, mintha én sütöttem volna. Kezdtem felfogni, hogy gyermekeimnek nagyobb szükségük volt rám s az én figyelmességemre, mint az én kalácsomra. Ezután engem is nagyobb örömmel töltött el, amikor velük foglalkoztam. Azt is megtanultam, hogy néha nemet kell mondanom másoknak, hogy igent mondhassak saját családomnak. Egyszer például felkértek, hogy beszéljek egy vallásos gyűlésen. Ez azonban kéthetes távollétet jelentett volna. Szinte nevetséges, hogy a beszéd tárgya "a keresztény anya szerepe a családban" lett volna. Egy ideig gondolkoztam azon, hogy elvállalj am-e. Hiszen más anyákkal közölhettem volna ezáltal tapasztalataimat. De visszatartott az a gondolat, hogy ily hosszú időre nem hagyhatom ott családomat. Nekem elsősorban a családban kell szolgálnom Istent. Ha ezt elhanyagolom, mit ér bármi más, amit teszek? Ezért visszautasítottam a meghívást. Röviddel azután Pournier Pál svájci pszichiáter könyvében (Guilt and Grace; bűntudat és kegyelem) ezt olvastam: - Hamis bűntudatunk keletkezhet, amikor nemet mondunk az embereknek... Az egyedül igazi bűn az, amikor Istennek mondunk nem-et... Ez bevilágított. Hányszor vette el erőmet és örömömet a hamis bűntudat, amikor elhanyagoltam családomat, mivel nem tudtam nemet mondani másoknak. Ettől kezdve könnyebbé vált számomra a "nem" kimondása, s ezzel több időm maradt családom számára. Házasságunk kezdetén rendszeresen időt szenteltem naponta a nyugodt imának és elmélkedésnek. Jöttek azonban a mozgalmas évek. Mivel egyházközségünk új volt, négy éven keresztül a mi otthonunkban tartotta az egyháztanács a gyűléseket, szentírásmagyarázatra, tervezésekre, sőt még imádkozni is ide gyűltek össze. Állandóan takarítanom és sütnöm kell számukra. A négy iskola előtt álló gyermekkel való foglalkozás, a csengő és a telefonmegválaszolása elvette minden időmet az imától, s végül lelkilegkiéheztem. Talán sajnáltam is magamat emiatt, s ezért ért oly meglepetésként az Istentől kapott válasz: - Te azt hiszed, hogy nagyon el vagy foglalva. A te igazi nehézséged azonban az, hogy ezek a foglalatosságok kiszorítanak Engem életed központjából... Beláttam, hogy ez a helyzet. Lassan megtanultam, hogy a csendes magányra való vágyakozás helyett meg kell szoknom a munka közben való imát, bárhol vagyok is. Hamarosan felfedeztem, hogy Istennek nem számít, vajonénéppen megyek, vagy hajtok valahová, vagy térdelek, vagy ülök, vagy fekszem. Imádkoztam a fogorvos rendelőjéT
