A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
21 Amikor ugyanis szentmisén veszünk részt, és szentáldozáshoz járulunk, akkor nemcsak Istennel találkozunk, hanem emberekkel is. Sőt annyira csak az embereket látjuk néha, hogy miattuk sokszor az Istenre nem is gondolunk, nem is vesszük észre, nem figyelünk fel a láthatatlanul közöttünk jelenlévőre; nem halljuk szavát, és nem keressük, nem fogadjuk ajándékát, a szeretetet. Egyesek éppen ezért nem is mennek templomba, vagy legalábbis nem mennek akármelyik katolikus templomba, mert nem akarnak találkozni néhány számukra kellemetlen emberrel. Azt mondják,- tudok én otthon is :imádkozni, vagy a szabad természetben még jobban találkozom az Istennel. Vagy ízlésüknek megfelelően válogatnak, hogy melyik templomba, melyik misére menjenek egyéni áhítatra. ÉDESANYÁM, HOL VAGY? Halottak napján mindig megilletődve járom a temetőt, meg-meg- állok ismerőseim sírjánál, hiszen a hála, barátság, szeretet szálai fűztek bennünket egymáshoz. De van egy sír, ahol gyökeret ver a lábam: senki a világon nem állt oly közel hozzám, mint e drága halott... Édesanyám sírja. Szeretem a költő vigasztaló sorait őrá vonatkoztatni: „Ha bűne volt, testével elmúlt, és minden vadrózsája megnemesült...” Édesanyám szép emléke elevenedik meg lelkemben, és fojtogat a marcangoló önvád, lelkiismeretem hangja: Szegény anyám, nem szerettelek eléggé! Nem törődtem eléggé lelkeddel, örök sorsoddal... Jaj, csak tudnám, édesanyám hol vagy? ... Merre jársz... Üdvözültél-e? A szentírásban keresek megnyugvást gyötrő vívódásomra. EL VAN HATÁROZVA, HOGY AZ EMBER EGYSZER MEGHALJON ÉS UTÁNA AZ ÍTÉLET KÖVETKEZZÉK! (Zs. 9, 27.) Mit jelent ez az ítélet? — Isten számonkér, megvizsgál, lemér, eldönti örök sorsomat. Itt a bíró maga az Isten: ítélete ellen senkinek sem lehet kifogása. — Ö mindent tudó bíró: előtte nem lehet semmit elrejteni, letagadni, szépíteni — előtte nincs titok! Ö igazságos bíró: számba veszi kudarcaimat, de sikereimet is, pusztításomat, de jó szándékú fáradozásaimat is, bűneimet, de erényeimet is — számba veszi természetem terheltségét, hajlamaimat, bűneim enyhítő körülményeit. — Ö irgalmas bíró: Isten mindenkinél jobban tudja, mi a pokol. Emberileg szólva, Istennek szinte fáj, ha valakit kárhozatra kell taszítania, az örök éjszakába, az örök kínok állapotába, ahol már nincs mit remélni, ahol már nincs megbocsátás ... ahol nincs változás. Isten szeretete mérhetetlen, foghatatlan, azért megengedi, hogy még szalmaszálba is megkapaszkodjunk, ha ez mentségünkre szolgál. Rágondolok á latorra a keresztfán: URAM, EMLÉKEZZÉL MEG RÓLAM ORSZÁGODBAN... — és ez elég volt, hogy elnyerje Isten irgalmát. Krisztus egyháza is így imádkozik: „Uram, Te nem akarod, hogy a bűnös elvesszen, hanem, hogy éljen.” Az egyház sohasem hivatkozik elhunytjaink jóságára, erényeire, hanem Isten irgalmára: mivel benned bízott és remélt. Anyám sírjánál, aggódásomban rágondolok Istenre, aki AZ IRGALMASSÁG ATYJA ÉS MINDEN VIGASZTALÁS ISTENE, és gyötrő, sötét sejtelmeim szertefoszlanák... és imádkozom szegény édesanyámért ... r
