A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-07-01 / 7. szám
5 Az apa már kisgyermekét is magával viheti a templomba. Kezdetben talán jól teszi, ha gyermekével a kijárat közelében marad, hogy eltűnhessék, ha a kicsi még nem képes a csőrét befogni. De mihelyt a gyerek megtanulta, ezt, menjen egészen előre, az első padba, hogy a gyerekek jól tudják követni, mi történik az oltárnál. Közben az apa már kis magyarázatokat nyújthat. Nem kell félni, hogy az istentisztelet nagyon soká tart vagy a gyerekek a prédikáció alatt nyugtalankodni fognak. Ha a gyerekek szeretik az apát, akkor már az is jó érzés, hogy közelében lehetnek. A temp- lombamenés - gyakran a család egyedüli sétája - már csak azért is nagy öröm lehet a gyerekeknek, mert az apa most egészen az övék. Minden vasárnap magam előtt látok a templomban egy ilyenfiatal apát, kétkb. 3-4 éves kisfiúval. Szép kép - és csodálkozik az ember, milyen komolyak tudnak lenni már ekkora gyermekek, ha az apa komolyan veszi őket, és milyen nyugodtak, mert jól érzik magukat az apjuk mellett. Az pedig nem szidja őket minden kis ficánkoló mozdulatnál, hanem megnyugtatja gyermekét, mert ő maga is nyugodt. Ez az apa jó apja kisgyermekeinek - olyan, amilyennek mindegyik apának lennie kellene, és amilyen lehet is. VIDÁMAN, KÖNNYEN — Istenem, köszönöm, hogy megérhettem a reggelt! — Köszönöm az éjszakai nyugalmat. Add, hogy a Földön mindenkinek legyen része benne. Ma újra kezdem az életet, a munkát, a küzdelmet céljaim megvalósulásáért. Reggel van. Ütnak indulok. Talán kicsit járadtan, kedvetlenül. Milyen kellemetlenségek, kudarcok, bajok várnak ránk a mai napon? Régi katolikus szokás az esti lel- kiismeret-vizsgálat. Mit követtem el a nap folyamán, ami helytelen volt? Este azonban rendszerint fáradt vagyok erre a hasznos visszapillantásra, noha tudom, hogy köny- nyebb a betegséget megelőzni, mint gyógyítani. Ma reggel, ébredés után, tisztálkodás, öltözés, reggeli közben végiggondoltam: mi is az elképzelésem a mai napra? Valahogy így: — Szeretnék vidáman, könnyen indulni útnak. Napomnak annyi az értéke, amennyit beleviszek. Megpróbálok olyan lenni, amilyennek embertársaimat szeretném látni. Nyugodt és barátságos leszek munkahelyemen, és munka után a családomban is. Előre meggondolom, amit beszélek. Nem pletykázok, nem teszek másokra megjegyzéseket. Igyekszem munkámat úgy végezni, hogy Istennek és embertársaimnak öröme teljék munkám eredményében. Mindenki adhat valamit, amivel szebbé teheti a világot, jobbá a körülötte élők életét. Ha valaki megbánt, nem szólok vissza. Csak ránézek és mosolygok. Aki rossz vagy igazságtalan hozzám, azért imádkozom. (Nem éppen azt, hogy „szabadíts meg a gonosztól”.) Végül XXIII. János pápát követve kérem a Jó Istent: „Add meg nekem a mindennapi humoromat!” Így indulok el reggel: vidáman, frissen, mosolygósán. Nem ünnepelhetem meg a karácsonyt munkaszünettel, a családi kör meghitt nyugalmával, de megünnepelhetem lelkem készségével.