A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6. szám

42 1. Egy állam konkrét erkölcsiségének az az ismertetőjegye, hogy milyen fokban valósítja meg az Emberi Jogok Egyete­mes Deklarációját. 2. A politikai hatalom főgondjának az emberi jogok előmozdí­tásának kell lennie. 3. Az emberi jogok érvényesítése az egész világközösség ügye; ezért tehát a nemzetközi ellenőrzés az erkölcsösségnek egyik alapvető követelménye. 4. Mindenkinek kötelessége, hogy szolidárisnak tudja és akar­ja magát az igazságtalanságok minden áldozatával, bárhol a világon történjék igazságtalanság. GONDOLATOK Isten keze reánk nehezedik, de kész fel­emelni. * Isten olyan nagyon szeret és olyan nagy árat fizetett értünk, hogy semmiképpen nem tud minket elfelejteni. * Ha Istent féljük, akkor senkitől sem kell félnünk. * Istennek az a célja veled, hogy a meg­váltás és a dicsőség egészen kiteljesed­jen életedben. * Sok csatát vesztettél már életedben, de Jézus az elvesztett csatákat tökéletes végső győzelemre viszi, mert 6 győzött. * Ha erőtlen vagy, azzal nem halványítod el Isten dicsőségét. * A bűn elleni harcot kitartó, türelmes hit dönti el és nem az egyes győzelmek vagy vereségek. * Szenvedésem a fájdalmak emberének keze alatt elváltozik. „Szomorúságtok örömre fordul majd." * Szenvedsz? Csatlakozz Jézushoz, a fáj­dalom és az öröm hordozójához. * Gyermeki hittel teljesen Istenre bízom, hogy mikor adja meg nekem a szabadító kegyelmet. Az Isten iránti engedelmesség az iránta való bizalom kifejezése. * A hátat védő fegyverzet nincs felsorol­va az Isten teljes fegyverzetében! (Ef. 6,10—20). Isten nem gondol arra, hogy megfutamodsz. * A legtöbb ember mindent kitesz a kira­katba: belül üres. * Ha a hívők életében imádságtalan percek vannak, akkor nincs közösségük az Ürral. * Óriási lehetőség számomra az Ürral jár­ni — és én óriási lehetőség vagyok az Ür számára. * Az elkeseredés hitetlenség miatt van. Az elkeseredett ember nem dicsőíti az Urat. * Krisztusi törvény: felemésztődni máso­kért. * A világ végét kétféleképpen lehet fel­fogni: az ember élete, a földiek mulan- dók, a vége katasztrófa, pusztulás lesz. Vagy pedig: a jelenlegi világ vége az új ég, új föld kezdetét jelenti. (Vefés és Aratás)

Next

/
Oldalképek
Tartalom