A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6. szám

43

©IFI?®®© 333!MA

JÉZUS

KRISZTUS

I. A PÜNKÖSDI CSODA

3. Az első áldozat. Azoknak a száma, akik hittek a

tizenkét férfi szavának napról- napra növekedett. Az új mozgalom szemlátomást terjedt az egész környéken. A "hívők" számának növekedésével azonban a vezető körök ellenséges magatartása is egyre erősödött. Mikor pedig az apostolok egyik bizalmas embere, István, nyilvános vitákat kezdett az illetékesekkel Jézusról, véres összeütközésre került a sor. Istvánt a főtanács elé hurcolták. Itt még egyszer és utoljára hatalmas beszédet tartott. A beszéd vége így hangzott; Ti keménynyakúak, ti körülmetéletlenszívűek és fülüek! Mindig ellenálltatok a Szenti éleknek, ti is, akárcsak atyáitok! Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Leöldösték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. Ti pedig árulói és gyilkosai lettetek Neki; ti, akik az angyalok közvetítésével átvettétek ugyan a törvényt, de meg nem tartottátok!

Az egybegyűlt csőcselék ennek hallatára Istvánra vetette magát, kihurcolta a városból és megkövezte. - A tanúk pedig ruhájukat egy Saul nevű ifjú lábához rakták le. Amikor megkezdték István kövezését, az így imádkozott: "Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet! Mikor pedig térdre rogyott, fönnhangon kiáltotta: - Uram, ne ródd föl nekik ezt a bűnt! Alighogy azt mondta, kilehelte lelkét!

Saul pedig helyeselte meggyilkolását... (Ap. Csel. 7, 58-60). István vértanúsága jeladás volt egy nagyobb arányú üldözés megkezdésére. Az üldözés magában Jeruzsálemben tört ki. A hívek, már akik tehették, elmenekültek vidékre. Az apostolok azonban maradtak.