A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
19 hogy értünk közbenjárjon és hogy minket megváltson, újra és újra a szentmisében kinyilvánítja, mintegy tudtunkra adja örökké tartó felajánlását és hogy szüntelen közbenjár értünk. Krisztus áldozata a szentmise szíve. Ezért mondja a konstitució: Krisztus azt akarta, hogy a keresztáldozatát megújítsuk az idők végéig, amíg el nem jön dicsőségben. NAPPALOD ÉS ÉJSZAKÁD Cser László, S.J. Nappalod és éjszakád vitába szálltak egymással mióta öntudatra ébredtél, éjszakád magányossá tesz és nappalod társassá. Látod, milyen egyedül vagy, milyen tragikusan magányos az embersúgja az éjszakád. Külön világ, bezárt világ. Másként látsz, érzel és értesz, mint a többiek. Csak látogatás a baráti kézszorítás: egy pillanat mölva kihűl tenyeredben a másik kéz érintése. I Hiába magyarázod, magad, ki ért meg? Vallomásaidat ásítással fogadják.Onző vagy, a magad érdekeinek kemény képviselője. A másik is önző, magát akarja. Látod, mutat szét világosság-ujjaival a nappalod, milyen közös. ségbe születtél! Az Emberiség nagy fájának ágai a nemzetek s egy ágon levél lettél. Elő levél, mely őseid és nemzeted kultúráján át mégiscsak a közös törzsön éli Közös gyökérzet élteti az egész Fátl így suttog nappalod vil ágosság J él ekzete és fénye átsuhan alát- határon. Látod az utakat, a házakat, a falvakat és városokat? A mezőket, ahol kezek dolgoznak, a gyárakat, ahol értei em és munka eszközöket teremt, hogy meglegyen a napi kenyered, lámpás égjen szobád sötétjében. Hányán dolgoztak azon a házon, ahol lakszl Mérnöki terv, acél, beton, tégla, kő,vakolat, bútor, függöny millió irányból futott egybe, hogy az anyagi dolgok ezerféleségéből egy egységes igényt szolgáló otthont teremtsen nekedl Látod, mutat nappalod világosság-ujia az emberekreimás nyel ven szól az ajkuk, más múlt nyitott utat nekik, I ehet bőrszínük és történelmük másé és más, mégis ugyanaz akereső értelem kutat mindben,ugyanaz a sóvárgás mindegyik I el kén, ugyanazok az érzéshullámok mindegyik szívében. Mind egy örök Atya felé, egy biztosabb földi otthon és egy elérhető hal hatatlanság felé kérni el, akárcsak te. Milyen kevés az,ami elválaszt tőlük, mennyivel több az, ami azonossá tesz velük. Milyen mély közösséget mutat egyéni embertermészetedl így suttog éned egyik része, a magányos éjszaka, fgyvezeténed másik része, a napfényes közösségtudatod. STe, kötélességszerűen, kénytelen-kelletlen, tudva-tudatlanul meghívod minkét részedet szíved közös asztalához és békfted, biztatod, hallgatod, szenveded, élvezed két ellenkező énedet reménykedve,hogy megértik egymást és eggyé válnak, egy én-né, elválaszthatatlanul.
