A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
34 isién csempészi Egy angol evangélista tartott abban az időben a hétvégeken gyűléseket az ifjúság számára, s mi résztvettünk rajta. Volt a leányokközött egy vak. Ezt a'főcinkos leány, Gertrúd különösen is gúnyolta és ugratta piszkos célzásaival. En minden reggel, miközben a gyár felé kerékpároztam, imádkoztam érte, hogy Isten tudtomra adja, mit mondjak, miként viselkedjek. Legközelebb, mikor Gertrúd szavai könnyekre fakasztották a vak leányt, indítást éreztem arra, hogy a terem másik végéből rákiáltsak Gertrúdra; -Gertrúd, hallgass el! Vége legyen ennek! - Engem is megleptek ezek a szavak, de biztosra vettem, hogy Istentől jött az indítás. Gertrúdot még jobban meglepték és elnémult.-Gertrúd, - folytattam, -még mindig kiáltva a terem másik végéből.- az autóbusz szombaton kilenckor indul a gyűlésre. Téged is ott akarlak látni!- Rendben van, -válaszolta. - Azt hittem, hogy valami tréfával fogja elütni, de láttam, hogy ő is könnyezni kezdett. Mindenki némán hallgatott. Az egész termet valami áhítatos csend fogta el. Szombaton Gertrúd ott volt az autóbuszon, de közben már visszanyerte régi egyéniségét. Biztosított engem, hogy csak azért Jön velünk, hogy lássa, mi történik a sötétben, miután eloltják a lámpákat. A gyűlés alatt Gertrúd megjegyzéseket tett az emberekre, akik beszámoltak arról, miként változtatta meg Isten életüket. A szünetekben pedig szerelmes regényt olvasott. Gertrúd az én falum melletti községben lakott. En az autóbuszállomásnál hagytam kerékpáromat, s mikor visszatértünk, arra gondoltam, felajánlom Gertrúdnak, hogy hazaviszem, s így megtakaríthatja az autóbuszpénzt. Közben nekem jó alkalmam lesz arra, hogy beszéljek vele. Gertrúd kis ideig fontolgatta ajánlatomat, de végül elfogadta. Felült a hátsó ülésre, és elindultunk. Amint kiértünk a városból, el akartam kezdeni tervezett mondőkámat arról, hogy mennyire szüksége van Istenre. Nagy csodálkozásomra azonban belsőleg azt a parancsot
