A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
4 néphit, nevüket is attól kapták, sőt állítólagos birodalmukat isj így lett Menyhért a sémiták, Gáspár a többi fehér népek, Boldizsár pedig a feketék képviselője. Eredetileg azonban szerény névtelenségben vándoroltak elő valahonnét Keletről, ahol a szétszórtan élő zsidók még őrizték Bálám próféta jóslatának emlékét, amely szerint csillag támad Jákob törzséből, és Izrael jogara ismét magasba emelkedik. A Háromkirályok, vagy "mágusok" igazában nyilván csillagá- szokvoltak; így már csakhivatásuknál fogva is mindenki másnál előbb látták fölemelkedni Keleten a csillagot. Elindultak hát, hogy megkeressék a Királyt, akit a zsidók hite szerint a csillagnak jelentenie kell. Még az sem lehetetlen, hogy kíváncsi tudósok módjára csak ellenőrizni akarták ezeket a ködös hiedelmeket, az ajándékokat talán csak biztonság kedvéért vitték magukkal; hogy ne menjenek üres kézzel, ha a jóslat mégis beigazolódik. De ha nem voltak is igazi királyok, királyságuk utólagosan mégiscsak törvényesült, és az aranyat, tömjént, mirhát, amit hoztak, utólagosan mégiscsak az egész földkerekség nevében helyezték el, és helyezik el azóta is évről évre a szorgalmasan fújtató állatok párájában az istálló szalmáján. Rangjukat nincs miért elvitatni; ugyanakkor viszont azt sem titkolhatjuk el, hogy ezek a liturgikus királyok sokkal inkább viselkedtek csillagnéző tudósokhoz illő naívsággal, mint uralkodókra jellemző diplomáciával. Képzelhető-e nagyobb oktalanság, mint egy újszülött király felől annál az öreg, beteg, féltékeny, hírhedten zsarnok királynál érdeklődni, aki még a saját fiát sem kímélte, és akinek ehhez az űjszülötthöz nyilvánvalólag a világon semmi köze sincs? - "Hol vana zsidók újszülött királya? - kérdezték ettől a vérszomjas és hisztériás fejedelmétől, - Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki". -Neki, egy csecsemőnek, és nem Neked, a nagy Heródesnek! Tulajdonképpen csodálnunk kell, hogy nem torolta meg azonnal ezt a fölségsértést. Tény, hogy nem torolta meg; ehelyett minden bizonnyal elszállásolta magánál, vagy legalábbis addig vendégül tartotta Jeruzsálemben a gyanútlan tudósokat, amíg kellő tájékoztatást nem szerez a dolog felől. Összehívtahát a Szanhedrint, mellyel mindaddig nem sokat törődött, és mindössze bíráskodási gyakorlatában hagyta meg, egyébként azonban nélküle kormányzott és űzte változatos erőszakosságait és vérengzéseit; most azonban egyszeriben szüksége lett "az összes főpapokra és a nép írástudóira". Azok sietve átkutatták a vonatkozó szent könyveket, hamarosan Herődes elé terjesztették az egyetlen szöveget, amely tisztázza a kérdést; - '‘Te Betlehem, Júda földje, éppen nem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai közül,