A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-12-01 / 12. szám

14

ró teremtés s noha munkában volt, mégis tiszta és rendes.- No gyerekek, tovább tanulni, - vezényelte.- Látom, megzavartam a munkában...- Hát igen, ahol sok a gyerek, sok a munka. Tessék helyet foglalni, plébános úr.- Talán csak folytassa a munkáját s a konyhában is letelepedhetünk.

Az asszonyka zavartan néz. Tetszik tudni vasalok. Nem győzök rájuk mosni, vasalni, mert nincs sok váltani való...- Sohase zavartassa magát. Vasaljon tovább. En sem az égből pottyantam, családbannőttem fel. Tudja, mi is négyen voltunk, mint maguknál.- Nemsokára öt lesz. Jön az ötödik. Az uram fiút vár.- Hát van már fiú elég, lány csak egy, - mondja a pap.- Neki sohasem elég a fiúkból, de szereti azért Lizkát is.

így kerültek beljebb a konyhába. Az asszony kiszalad a vasalóval, kifújja a pernyét a szénről, visszajön és vasalni kezd. A plébános leül egy hokkedlire. Hallja, hogy a gyerekek nagyban emlézik a leckét, zúgnak, mint a méhkas...- Mint látom, a kis család teljes boldogságban él, - szólal meg a plébános.- Hála Istennek, hisz ezért vagyunk a világon.- Látom az ura rendes, szorgalmas ember, szereti a családját.- Jobbat sem adhatott volna a jó Isten, - dicséri pirulva az asz- szonya.- Na, ő meg biztosan ugyanezt mondja magáról, - tréfálkozik a pap.- Hát az biztos, hogy a zsák megtalálta a foltját, ahogy mondani szokták - mondta minden zavar nélkül.- De azért baj és gond is akad elég egy ilyen családban, - folytatta a pap.- Ajajaj, de mennyi! Dehátezaz élet! Borúra derű, derűre-bo- rú, plébános úr, dehát azért vagyunk a világon!

Tetszik a papnak nagyon az egyszerű, talpra esett párbeszéd. A lélekbúvár teljes lesben áll, hogy a nagy titok nyitját megtalálja. Közben bejön a Lizka.- Anyuka, tudom már a leckét, mehetek játszani?- Most ne eriggy, édesem. Itt van a plébános úr, nem illik elmenni. Inkább segíts adogatni a vasalni valót.

Lizka nem morcoskodik, szó nélkül teszi, amint mondták neki.-Tudja, plébános úr, -folytatta az asszony a pap örömére -