A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-12-01 / 12. szám

15

sokat beszélgetünk a többi asszonyokkal... Van, aki zúgolódik, hogy minek a gyerek, csak baj van velük, s minél nagyobbak lesznek, annál nagyobb baj... Mondom én nekik: El sem tudnám képzelni az á- letem nélkülük. Hát mongya, mit csinálnék, lógatnám a lábamat, vagy detektív-regényt olvasnák, mint a bíró felesége.. ? Erre felnevet. Berohan a Miska gyerek: - Anyuka, megjött édesapám, mehetek segíteni neki?- Menjetek mindketten és mongyátok meg neki, hogy itt a plébános úr.

Rohan a két gyerek lármásan.- Nem tudtok csendesebben menni? - szól rájuk anyjuk és a két fickó lefékez.- Szeretik az apjukat nagyon, - jegyzi meg. - Olyanok, mint a jó barátok!- De hol tanulták maguk, maga meg az ura, ezt az életfelfogást? - kérdi a pap.- Magunk sem higgyük. Csak mindig egyet gondolunk, meg érzünk. Úgy gondoljuk az élet nehéz, de szép, ha az ember tuggya, hogy minek él! Mink tuggyuk, és így a jő!- A többi asszonyokkal, szomszédokkal hogy van? Mert a legtöbb csak állandóan panaszkodik, de se a ház, se a gyerekek nincsenek rendben... ? - érdeklődik a plébános.- Van vitánk elég. Azt mongyák: Bolond vagy Te Rozi, majd

megbánod még! Némelyik mulatságon töri a fejét. Mennek a bálbas ugrálnak, minta kecskék, nagyokat hujaháznak, de utána megintcsak siránkoznak... Próbáltam én is, tuggya. En sem vagyok valami különösféle

__Néha-néha megjárja egy kis szórakozás, kell is... De

jobban érzem magam a családban, a munkámban... így boldogabb vagyok...

Közben lehet hallani a férfi nép érkezését. Recski gazda már megmosakodott akútnál. Mintha nem is a mezei munkáról jött volna. Emberesen köszönti papját és büszkén nézi a családját__- Mindenütt jó, de legjobb otthon, - mondja nevetve. - No asz- szonykám, mi lesz vacsorára, mert éhes vagyok, mint két farkas.

A pap búcsúzkodik, pedig marasztalják. Nem akarja megzavarni a család szokott életrendjét.

Tele van nagy élményével. Próbálja agyában ennek az életnek a kulcsátmegfogalmaznimagának.Mire hazaért kipattan agyában, mint a bimbó az asszonyka örökös refrénje: "ha tudja az ember, minek él". Hát igen ez az! A célnak a tudata. Más szóval a küldetés tudat, hivatás tudata... Es ez ad rendet, békét, harmóniát, erőt. Igen, ha az ember tudja, hogy minek él!