A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

26

A nácik célja az volt, hogy lassanként leszámoljanak a lengyel katolikus vezető réteggel. így került sok Miksa atyára is. 1941. február 17-én egy fekete autó állt meg a telep előtt; az SS-különítmény. P. Kolbét hívatta. Ez lengyel szokás szerint "Dicsértessék"-kel fogadta őket. Varsóba vitték. A börtön, amelybe zárták, zsúfolva volt elítéltekkel. Egy napon az inspekciós tiszt meglátta az atyát barátruhában. Mint a vadállat horkant föl, durván megrántotta annak olvasóját és keresztjére mutatva ordította: - Disznó pap, igazán hiszel ebben? - Igen, hiszek, - mondta a fogoly nyugodtan. Erre három hatalmas pofon csattant el; Kolbe szájából folyt a vér és összeesett. - Na, hiszel még most is? - Igen, hiszek! - Ekkor ökölcsapások zuhantak rá. - Még most is azt mondod, hogy hiszel? - Igen, hiszek! Az inspekciós tiszt becsapta az ajtót és tovább ment.

Néhány nap múlva Kolbe neve ott állt a fekete listán, Auschwitzba került, a hírhedt halál táborba. Itt a kínzó éhség gyötörte a foglyokat, elűzte álmukat. Velőkig hatott a hideg, úgy hogy éjjel-nappal reszkettek tőle. A krematórium kemencéi szünet nélkül égtek, elégették a kimúltak hulláit. Az őrök állandóan kínozták, megalázták, kiröhögték, emberi méltóságukban sértették áldozataikat. Alul, az utolsó előtti fokon, álltak a papok; a legeslegutolsőn a zsidók. A papok rendes címe; disznó pap, volt.

Miksa atya egy "vérebnek" nevezett egyén csapatába került. Két hétig nehéz fahasábokat kellett cipelnie, futólépésben! Mindannyiszor

NEM ISMERÜNK.E MAGUNKRA?

Egy öreg népmisszionárius atya szerette elmesélni az alábbi kis élményét.

Egy családlátogatás alkaiméval voltam tanúja ennek a kis esetnek. Beszélgetésünk közben a család Iegkisebbik lánya odasompol ygott édes- atyjához és hízelkedni kezdett nekis- Apuka, kérek egy öt-centest...

Az édesapa elővette tárcáját. Kivett egy dolláros bankót, és azt nyújtotta kislánya felé. De a kislány nem ismert még ilyen nagy pénzt és nem akarta el fogadni. - Ez nem kell nekem... Kérek egy öt-centest!

Talán mi is megéltünk il yenfél e esetet. De nem gondoltunk még arra, hogy sokszor mi "nagyok" ugyanúgy viselkedünk mennyei Atyánkkal szemben, amint ez a kislány viselkedett földi atyja irántt - kérünk valamit, és amikor mennyei Atyánk százszor értékesebb ajándékot akar adni nekünk, mint amilyet mi a rövidláfásunkban kérünk, visszautasít- juk a fölkínált kegyelmet.