A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-11-01 / 11. szám
27 összeesett. Részvét helyett ökölcsapásokat, rúgásokat kapott. Egyszer a véreb ötvenet veretett rá, csizmájával az út árkába taszította és tovább ment. Később áttették az atyát a rokkantak barakkjába, annyira legyengült. Dolgoznia itt nem kellett, de csak fél adagot kapott enni, ezt is többször másnak adta. Végül átkerült a 14-es számú barakkba. 1941. július végén innen megszökött egy fogoly. A többiek halálra rémültek; mi lesz most? - Minden szökevényért 20 megy az éhségbunkerbe! - így fenyegetőzött a lágerparancsnok. Másnap hosszú őrákonkeresztül álltaka foglyok halálfélelemben; csak este jött a döntés. - A szőke vényt nem fogták el; tízen közületek az éhségbunkerben fognak meghalni! - jelentette ki a parancsnok. A kiválasztottak közül az egyik hangosan fölkiáltott; - Szegény feleségem, szegény gyermekeim, soha többé nem látom őket... Es keservesen zokogott. Erre Kolbe kilépett a "szerencsések" sorából, és odaállt a parancsnok elé. -Mitakarez a lengyel disznó? - kérdezte a tiszt. - En akarok meghalni ehelyett a szegény ember helyett... - Miért? - Nem vagyok már semmire alkalmas, életemnek nincs sok értéke. Ennek felesége és gyermekei vannak... - Jó, menj! Egy szál ingben, mezítláb ment a halálmenet a bunker felé. Eddig ez a bunker kicsinyben szinte a pokol mása volt, ahonnan az elítéltek vérfagyasztó ordítása hallatszott, míg a halál lassanként és egyenkéntel nem némította őket. Most kápolna lett, ahol imádkoztak és énekeltek Kolbe atya vezetésével. Lassan múltak a napok; már csak négyen éltek. Kolbe a földön ült és imádkozott, a másik három önkívületi állapotban feküdt a földön. Amint Kolbe meglátta a belépő hóhér kezében az injekciós tűt, nyugodtan odanyújtotta karját és aztán. .. csendesen átszenderült az égi hazába... Ez történt 1941. augusztus 14-én, a Szeplőtelen Szűz mennybemenetelénekelőestéjén. Testét elhamvasztották. Fogolytársai siratták, mint atyjukat. (Forrást Maria Wi now ska: Pater Maximil ián Kol be, 1952.) Az alkoholista zsoltára í. A Szeszkirály az én pásztorom: mindig szűkölködöm. 2. Csatornák szélén nyugtat engem és zavaros vizekhez terelget engem. 3. Lelkemet tönkreteszi, a hamisság ösvényein vezet engem, hatása kedvéért. 4. Még ha a nincstelenség árnyékának völgyében járok is, szüntelenül reszketek, mert te velem vagy; a te fullánkod és a te marásaid, azok gyötörnek engem. 5. Üres asztalt terítesz nékem az én családom előtt; elárasztod fejemet búbánattal; csordultig van a poharam keserűséggel. 6. Bizonyára pusztulás és nyomor követnek engem életem minden napján és az ördög tanyáján lakozom mindörökké, hacsak meg nem térek.
