A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-11-01 / 11. szám

41 maga állatja, már kinek mi. Az egyiknek tyúkja, vagy kacsája, a másiknak libája vagy pulykája, sőt volt, akinek még malaca is volt. A módszer itt is ugyanaz volt, mint a kertészetben. Ki-ki gondozz a, ápolja, hizlalja a maga állatját. Igen ám, de az alma, káposzta, ubor­ka csak vizet meg trágyát kér, de az állatnak takarmány kell, mert csak akkor nő és fejlődik, ha jól tartják. így aztán a gyerekeknek kel­lett előteremteni az állatokba való eledelt. A gyerekek ennek is örül­tek, de a szülők már kezdtek bosszankodni, hogy a gyerkőcök igen dézsmálják ám a kukoricás, árpás és krumplis zsákokat a háznál és iskolába nemcsak könyvvel és tízóraival, hanem kisebb-nagyobb ta­risznyákkal, zacskókkal mentek, hogy ki-ki jól tarthassa belőle ál­latkáját. Mikor aztán az általános zúgolódás viharrá kezdett dagadni,pa­naszra mentek a lőcsfalvi paphoz, lévén az egyházi iskolaigazgatója, hogy csinálna valamit. - Mert jó-jó, ha okítja a gyerekeket a tanító úr, de ami sok az sok, no... - Miért etessük mi az ő állatait, még­ha tanítás céljából is. Meg van ő azért fizetve másképp. Egy szép napon aztán az iskola-igazgató úr, mármint a pap, kikecmergett Almásra, hivatalos iskola-látogatói minőségében. A tanító úr semmi rosszat nem sejtett, hiszen ezt évente kétszer is csinálja és amásodik éppen esedékes is. Amikor szépen, módszere­sen, mint mindig is, lefolytatta a hivatalos látogatást és az ilyenkor szokványos megbeszélésre került a sor, hát ráirányította a szót a gazdaságtan gyakorlati oktatására is, főleg annak hasznossági olda­lára. S minden lelkipásztori bölcsességével próbálta tanítóját leté­ríteni a veszedelmes ösvényről, amelyen bandukolt. De a tanító úr mindenre talált szentenciát.- Itt ki-ki a magáét gondozza.- Úgy véli, tanító úr, hogy tényleg a gyermeké lesz az állat, teszem azt a liba, kacsa, malac?- Oh, csak képletesen, - magyarázza a tanító.- Hogy-hogy képletesen? Még sohasem hallottam képletes tu­lajdonosról?! Főleg mikor nem képletes kukoricával, hanem valósá­gos takarmánnyal etetik, - humoroskodott a pap.- Hát azt úgy vélem, hogy sajátjának tekinti ugyan, de nem az övé, - kanyarította ki Csontos Bemát. Mert utóvégre is, az állatot én adom. Ez az én befektetésem. A gyerek csak gondozza, eteti meg tanul rajta.- Tehát részes gazdálkodás, - toldja meg a pap.- Hát csak annyiban, hogy a gyereké az öröm, a büszkeség, a győzelem, no meg persze a tudás meg gyakorlat, amit szerez általa. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom