A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-11-01 / 11. szám
41 maga állatja, már kinek mi. Az egyiknek tyúkja, vagy kacsája, a másiknak libája vagy pulykája, sőt volt, akinek még malaca is volt. A módszer itt is ugyanaz volt, mint a kertészetben. Ki-ki gondozz a, ápolja, hizlalja a maga állatját. Igen ám, de az alma, káposzta, uborka csak vizet meg trágyát kér, de az állatnak takarmány kell, mert csak akkor nő és fejlődik, ha jól tartják. így aztán a gyerekeknek kellett előteremteni az állatokba való eledelt. A gyerekek ennek is örültek, de a szülők már kezdtek bosszankodni, hogy a gyerkőcök igen dézsmálják ám a kukoricás, árpás és krumplis zsákokat a háznál és iskolába nemcsak könyvvel és tízóraival, hanem kisebb-nagyobb tarisznyákkal, zacskókkal mentek, hogy ki-ki jól tarthassa belőle állatkáját. Mikor aztán az általános zúgolódás viharrá kezdett dagadni,panaszra mentek a lőcsfalvi paphoz, lévén az egyházi iskolaigazgatója, hogy csinálna valamit. - Mert jó-jó, ha okítja a gyerekeket a tanító úr, de ami sok az sok, no... - Miért etessük mi az ő állatait, mégha tanítás céljából is. Meg van ő azért fizetve másképp. Egy szép napon aztán az iskola-igazgató úr, mármint a pap, kikecmergett Almásra, hivatalos iskola-látogatói minőségében. A tanító úr semmi rosszat nem sejtett, hiszen ezt évente kétszer is csinálja és amásodik éppen esedékes is. Amikor szépen, módszeresen, mint mindig is, lefolytatta a hivatalos látogatást és az ilyenkor szokványos megbeszélésre került a sor, hát ráirányította a szót a gazdaságtan gyakorlati oktatására is, főleg annak hasznossági oldalára. S minden lelkipásztori bölcsességével próbálta tanítóját letéríteni a veszedelmes ösvényről, amelyen bandukolt. De a tanító úr mindenre talált szentenciát.- Itt ki-ki a magáét gondozza.- Úgy véli, tanító úr, hogy tényleg a gyermeké lesz az állat, teszem azt a liba, kacsa, malac?- Oh, csak képletesen, - magyarázza a tanító.- Hogy-hogy képletesen? Még sohasem hallottam képletes tulajdonosról?! Főleg mikor nem képletes kukoricával, hanem valóságos takarmánnyal etetik, - humoroskodott a pap.- Hát azt úgy vélem, hogy sajátjának tekinti ugyan, de nem az övé, - kanyarította ki Csontos Bemát. Mert utóvégre is, az állatot én adom. Ez az én befektetésem. A gyerek csak gondozza, eteti meg tanul rajta.- Tehát részes gazdálkodás, - toldja meg a pap.- Hát csak annyiban, hogy a gyereké az öröm, a büszkeség, a győzelem, no meg persze a tudás meg gyakorlat, amit szerez általa. 1
