A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-11-01 / 11. szám

36 lult világába, az élet mivoltába, a tejút-rendszerek elképesztő mé­reteibe és fönséges tervszerűségébe, annál több ok késztet minket arra, hogy csodálkozzunk Isten teremtői bölcsességén. ISTENT azonban nemcsak azért fogadjuk el, mert a természet nagysága és fönsége térdre kényszerít minket előtte. A hitre egysze­rűen szükségünk van ugyanúgy, amint szükségünk van táplálékra, vízre, vagy levegőre. A világ minden tudománya mellett is szüksé­günk van Istenbe vetett hitre valahányszor az önmagunkba vetett hi­tünk eléri végső határait. VATIKÁN. - Felici Periele bíboros május végén azt a kijelentést tette, hogy az Egyházi Törvénykönyv átdolgozásán fáradozó tizenhárom taná­csos-csoport munkája örvendetes ütemben halad. Eleddig már közel 700 "kánont" (törvénycikkel yt) dolgoztak fel. Éppen ezért azt lehet remél­ni, hogy az egész Egyházi Törvénykönyv új kiadása öt éven belül ké­szen lesz. Természetesen még időt kell majd számítani arra is, mire a világegyház püspökei megadják hozzájárulásukat, és végül a pápa szentesíti az új Törvénykönyvet. ..... A Vatikán sajtóirodai főnöke, Msgr. Vallainc, nemrég egy saj­tónyilatkozatban arról tájékoztatta az újságírókat, hogy mennyit emészt föl egy-egy boldoggá- és szenttéavatási el járás Iebonyol ítása. A két el­járás együttvéve 12-15 millió lírába kerül, vagyis 20-25 ezer dollárba. A nagyon elhúzódó porok még ennél többe is kerülhetnek. A nevezett összegből a Szertartások Bíboros Testületé, vagyis a Szentszék hivata­los szervére, csak 800-1000 dollár esik. A költségek túlnyomó többsége az ügyvédek tiszteletdíjaira, orvosi vél elmezések és kortörténetek be­szerzésére, az akták összegyűjtésére és kinyomtatására, a bol doggá-, ill. szenttéavatási ünnepségek rendezésére megy rá. A szenttéavatási per költségei rendszerint I ényegesen kevesebbe kerülnek, mint a bol- doggáavatási eljárás, mert két csoda hiteles voltának perszerűIetárgya- lásán kívül alig van új "akta": minden egyéb kérdésben a boldoggáava- tás aktáira I ehet támaszkodni. ..... Vatikáni rá d i ó . • Az 1931-ben megnyíl t és azóta többször tö­kéletesített rádió-állomás jelenleg hetenkint 248 műsort sugároz Euró­pa számára, 112-t Afrika, 42-t Amerika, 31-t Ázsia és 14-t Ausztrália és Uj-Zéland számára. Ehhez járul még 10 I iturgikus műsor és két hangver­seny. Európára azért esik aránytalanul soknak látszó műsor, mert a rá­dió-állomás a Szentatya és az egyház hangját iparkodik eljuttatni a vasfüggöny mögé eső államokba. A 459, többnyire negyedórás műsort 22 nyelven mondják be. Ennyi sok nyelven a bemondókat a jezsuita rend bocsátja a Szentatya rendelkezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom