A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-08-01 / 8. szám
31 Atyámat attól, hogy megtegye. Utóvégre mindenből tanulhat az ember. Most pedig már annyira felizgatta a kíváncsiságomat, hogy én magam kérem, indokolja meg jobban, szigorú tényleszögezését.- Hát először is a kisasszony lehetett volna apáca. Nem lett apáca. Másodszor: férjhez mehetett volna. Akadt kérője. Nem ment férjhez. Harmadszor: szolgálhatná felebarátait, egyházában nagy segítő munkát végezhetne. De eddig még nem lépett ki az elefántcsonttoronyból. Mit gondol, miért nem?- Talán egy sebesült lélek. Talán sokat csalódott és most csak Istennek él?- Oh, fiatal Barátom, egy megsebzett lélek kinéz azablakon. Ott ül a szenvedő alany szemében, arcán... Nézze csak meg egyszer jobban a kisasszony arcát. Önmegelégedett, magabiztos nyugalom, szinte hideg nyugalom önti el...- Nohát én ennek a gyökerére nézek, - fogadkozott a káplán, - s ezzel vége lett a reggeli társalgásnak. Azóta elmúlt jó kis idő. A káplán úr magas véleménye a kisasszonyról nem maradt titok. Szüntelen dicsérte. Elkerülhetetlen volt, hogy a kisasszony is tudomást ne szerezhessen róla. No meg a káplán úr viselkedéséből is megérezhette. Azért igen nagy bizalom fejlődött ki benne iránt. S mikor biztos volt benne, hogy a káplán urat érdekli az ő kis külön világa, - nem mintha lelki segítséget igényelt volna - de mert hiúságának jól esett ez a különös figyelem - kereste a vele való beszélgetést. S mivel a káplán úrnak főnökével való nézeteltérése után, határozott célja volt, hogy a kisasszony lelki ablakán át bensejébe tekinthessen, - a beszélgetések mind hosszabbra nyúltak, úgy hogy már egynéhány óvatos suttogás is elindult a faluban... Az egyik úgynevezett lelki beszélgetésük, amikor a kölcsönös bizalom és megbecsülés elérte a tetőfokát, ilyesféle részleteket tartalmazott:- Dehát sohasem gondolt arra, hogy férjhez menjen?- Soha. Csak nem ment el az eszem. Az én anyám mindig azt mondta: - a leány akkor követi el a legnagyobb őrültséget, mikor férjhez megy!- De a házasság egy szép és szent elhivatottság, - bölcselke- dett a káplán úr, - kölcsönös nagy szeretetben, hűségben, áldozatos életben megosztani önmagát mással, gyermekeivel...