A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-10-01 / 10. szám

33

IKléteInediaet\inlc—e még?

Sokan mosolyogva legyintenek, mikor magánkinyilatkoztatásokról hallanak. Tudják, milyen könnyen isteni kinyilatkoztatásnak tartanak egyesek olyan jelenségeket, amelyeknek természetes magyarázatuk is lehet. Főleg ma, amikor jobban ismerjük a rendellenes idegállapottal, vagy az elmebetegségekkel kapcsolatos tüneteket, nagy a kísértés, hogy a látnokokat és prófétákat minden további vizsgálat nélkül idegbajosoknak, sőt elmebajosoknak minősítsük.

A katolikus egyház nagyon jól tudja, hogy egyes látomásoknak és prófétai ihletettségnek lehetnek ilyen természetes magyarázatai, s azért nem ad egykönnyen hitelt az ilyen beszámolóknak. Sőt még óvatosabb, és még akkor sem hisz mindjárt a látnokoknak, ha kétséget kizáró módon bizonyítani lehet, hogy nem idegzetük, vagy elmeállapotuk következménye a látomás, és hogy tömegszuggesztióról sincs szó. Az sem elégíti ki, hogy a csalás lehetősége is kizártnak bizonyul. Tudjaugyanis, hogy a látomások meg ebben az esetben sem származnak okvetlenül Istentől. A bukott angyaloknak is van módjuk arra, hogy látomásokat idézzenek elő, s akár szentek képében is megjelenhetnek, s félrevezethetik a jóindulatú embereket. Tehát ezt a lehetőséget is igyekszik kizárni. Miután pedig mindez biztosan kizártnak látszik, még mindig fennáll annak lehetősége, hogy a látnokok, anélkül, hogy ez szándékukban lenne, s tudnának róla, bele- vegyítik saját gondolataikat, vágyaikat a látomásról adott beszámolóikba, vagy képtelenek megfelelő szavakkal kifejezni azt, amit lát