A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-10-01 / 10. szám

ló

Szeder Mihály, S.J.

KOLDUSBORCSA

(A lőcsfalvi pap naplójából.)

Kanálosfelé lépegetett a lőcsfalvi pap az erdőn keresztül. Néha-néha megbotlott a lába, sőt meg is bicsaklott többször göröngyön, gyökérben, mert a zsolozsmáját imádkozta és a lábak vezetője, a szeme nem mutatta hová rakja lábát. De az egyik kanyarban még nagyobb baleset érte. Nekiment valaminek. Sejtette, hogy fa nem lehet, mertnem voltkemény és nagyot is nyökkent, amit a fa nem szokott tenni, hanem inkább az, aki nekimegy. 0 pedig biztos volt abban, hogy nem nyökkent. Hát uramfia, Koldus Borosába ütközött, mert csak így hívták a faluban, egyébként tisztességes nevén pedig Gyuricza Borbála.-Dicsértessék a Jézus Krisztus, -köszönt megszeppenve Bor- cáa néni.- Mindörökké. Amen. S még nem is szidhatom, hogy hová tette a szemét, mertbizony én vagyok a hibás, bocsásson meg, lelkem...- Áldja meg a jó Jézus, hiszen imádkozott, oszt majd én értem is mondjon valamit abbul a szíp könyvből, oszt nem is bánom akkor..- Látom teljes felszereléssel indult el.- Hát bizony, itt az ősz vége, jön a tél, hát menek...- Már megint kitették azok a Haj as ék... ? Ejnye, ejnye, micsoda rokonok azok! ? Vagy tán összezördültek?-No, zördülni, nem zördül tünk. Jóemberek azok. Én magam - túl menek. Menni kell!- No fogja, Borcsa lelkem, egy kis útravaló, ez is segít s pénzt csúsztatott a markába.- Isten fizesse meg! Majd tavaszra, ha Isten segít, újra visz- szajövök.

A pap tovább ment, de becsukta breviáriumát. Gondolatai rendetlenkedni kezdtek fej ében Borcsa néni esete miatt. Nem tudta foly