A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-07-01 / 7. szám
39 Természetes ugye, hogy műveletlen tömegek lelki és szellemi kulturálásának idején ezek a tömegek úgy éltek, mint madárfiókák az egyház biztos és jól megépített fészkében? A pápa, püspökök, papok, szerzetesrendek végezték az egyház munkáját, a hívek csakmint kis madarak a fészekben, megbújtak és várták az Anyamadár etető csőrét. Védőszárnya alá bújtak, - nem is lehetett várni ezektől a csöpp madárfiókáktól, hogy kirepüljenek és segítsenek fészket rakni, védeni, táplálkozni és egymást táplálni. A világ megváltozott. Az egyháznak nincs politikai hatalma. Ateizmus, racionalizmus, szélsőséges nacionalizmus, kommunizmus megtépázták, - tömegek hagyták el. A II. Vatikáni Zsinat azért gyűlt egybe, hogy megkeresse a módot; hogyan lehetne Krisztus tanítását, egyháza útján, mai nyelven a mai embernek áttolmácsolni. Sokan beszélnek ma már a "kereszténység utáni" időkről. Akommu- nizmus harcos istentelenséget hirdet, de a közélet inkább pogány, mint keresztény. Anagynevű Rahner, német teológus véleménye szerint az egyház a "diaszpórák" felé halad. Ez annyit jelent, hogy a nagy pogány társadalmi óceánban kis szigetekként élnek majd a keresztény közösségek. El fog tűnni az egyház fénye, díszes öltönye. Már nem jelent gyámságot, már nem jelent előnyt a Krisztus követése. Ellenkezőleg; sok megaláztatás, gúny, lenézés éri majd azokat, akik hűségesek maradnak. A névleges keresztények el fognak tűnni, á csak "beírtak" elmaradnak. Mennyiségben fogynak az igazi hívők, minőségben gyarapodnak. A liturgia: a szentmise érthető nyelvenközös részvétel áldozata lesz. Központja a lelki életnek, igazi erőforrás, nélkülözhetetlen Isten-asztala. A szentségek igazi vérkeringéssel járják át a hívek életét. Nem lesz megszokott a gyónás, nem hallják majd a gyóntató papok a felnőttektől gyerekkorukban be- verklizett bűn-listát, hanem életük alázatos, korukhoz, helyzetükhöz mért bűnvallomását fogják feloldozni. A megbérmált fiú és lány tudni fogja, hogy felnőtté vált Isten országában; felelősséggel önmaga, felebarátai, Isten iránt. Szegények és gazdagok, kevésbé tanultak és egyetemi végzettségűek tudásukat, tehetségüket, erejüket Isten Országának áldozzák. Orvosok, jogászok, írók, tanárok, családapák, családanyák, középiskolás fiúk és lányok segíteni fogják egymást tanáccsal, felvilágosítással. Ahogy már meg is indult ez a folyamat; a mise alatt nemcsak két kis ministráns hadarja az érthetetlen latin szöveget, hanem egy civilruhás férfi olvassa föl a közösségnek a szentleckét, esetleg a diákonus az evangéliumot. A szentbeszéd nem díszes dikció lesz, hanem életbevágó keresztény hit taglalása, Krisztus tanításának maradéktalan közvetítése. Az ál-
