A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-07-01 / 7. szám

iL_ 40 dozati ajándékokat a nép teszi az asztalra képviselőiben, az oltár asztal lesz, ahol Krisztus vendégül látja híveit a szentáldozáskor. A hittan tanítása az egyre szaporodó államiskolás gyerekek részére kis csoportokba szervezett oktatás lesz mindenfelé, ahol - mint a mi egyházközségünknél is már - családapák és anyák, tanárok, ügyvé­dek, mérnökök, orvosok tanítják a hittant az elemiiskolás és közép- iskolás fiatalságnak egy pap irányítása mellett. El fognak tűnni azok az egyesületek, melyek csak szórakoztatásra alakultak és megbe­szélésekre, a hit és vallásgyakorlat mélyebb ismeretére gyűlnek össze a felnőttek. Emlékszel? Három évvel ezelőtt templomunknál már volt vagy hatféle felnőtt egyesület és egy sem volt a ti részetekre? Emlékszel, hogy az alakuló gyűlésre milyen kevés fiú és lány jött el? Hogy elle­neztétek a felnőttek jóindulatú ajánlkozását a segítésre? Majd ti ma­gatok szervezkedtek! Mi történt az első években? Nem kellett a fel­nőttek segítsége, magatok pedig tehetetlenek voltatok. Az idén már százötvenen voltatok a húsvéti esti misén és áldozáson, a havi ifjú­sági táncok példás rendben mennek végbe. Már szociális munkát kezdtetek, aggmenházakat látogattok, elkallódásnak indult fiúkat és lányokat hoztokbe akörötökbe, színdarabot rendeztek... Nem örülsz, hogy része vagy ennek a "felnőtt" keresztény munkának? Ahogy a család nem melengethet örökké és ki kell repülnöd, úgy az egyház is biztat, segít, hogy próbálgasd keresztény szárnyadat és passzivitás, félrehúzódás, hallgatóság helyett, légy aktív, hangot adó keresztény. A papság és a "laikusok" közti nagy szakadék be fog töltődni. Mindenkinek fontos szerepe van Isten Országában. Néha-néha az iskolapadban, templomban, otthon, könyveid mellett, szüleid, testvéreid között, utcán járva, barátaid társasá­gában, moziban, a hegyek között fordulj egy pillanatra Mestered­hez éskérdezdmeg:milyenmódon, hol és hogyan szeretné legjobban, ha segítenéd Országának építését. Lelkiismeretedben felelni fog. Hallgasd és fogadd meg a szavát. LEJÁRT AZ ELŐFIZETÉSE, ha neve mellett "67jun" jelzést ta­lált. Kérjük újítsa meg minél előbb előfizetését, vagy kérjen haladé­kot a befizetésre, mert az augusztusi számot csak azoknak postáz­zuk, akik ezt megtették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom