A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 5. szám

14

anőnem volt több szükséges és hasznos háziállatnál; a jövendő nemzedék (elsősorban természetesen a férfiaké) szülő és nevelő dajkájánál; a férfi hűséges, engedelmes cselédjénél és általában a férfivilág kellemesen szép, kísértően gyönyörűséges játéklabdájánál. Jobbára ezek a szempontok szabták meg eddig a nővel szemben tanúsított viselkedés minőségét, a velük való bánásmódot, a lányok nevelésének elveit, a rájuk bízott feladatok különbözőségét. Nem annyira az embert, a személyt nézték az emberek (mondjuk inkább így); a férfiak a nőben, hanem az engedelmes, szorgos házi (rab)szolgát, a gyermekek, s főleg a férfinép testi, szellemi igényeinek, mindenféle vágyainak maradéktalan kiszolgálóját. Erre nevelték, szoktatták, idomították, hajlították, cicomázták a lányokat kiskoruktól fogva. Nem egyszer a vallás se ismerte el egészen a nők egyenjogúságát; sok vallás (pl. a buddhizmus, mohamedánizmus stb.) kimondottan férfiaknak s nem nőknek való. Azok csak valahol a lélek és test világának peremén tengették babonás árnyékéletüket, mint az emberi érzelmek ingerlő, csábító, veszedelmes tüneményei; az élet szükséges, de fájdalmasan nyűgös terhei. A zsidó vallás, bár elvben elismerte a nők Isten előtti egyenrangúságát, gyakorlatban mégis inkább a férfinép vallása volt, ami abból is kitűnik, hogy a templombajárás kötelessége alól s egyéb más parancsok betartása alól a lányok és asszonyok fel voltak mentve. A kereszténység hatása alatt szemmel láthatóan javult a helyzet a keresztény népeknél, de az általános, sorsdöntő fordulat csak lassan, az újkorban következett be, akárcsak amunkás- kérdésben is.

(A harmadik, a történelmet forradalmasító, nagy felfedezés az országok, a népek egyenlőségének felismerése volt. Nincs tanát egy népnek, egy országnak se joga a másik meghódításához, elnyomásához, gyarmatosításához, a maga hatalmi, gazdasági, politikai céljaira való kihasználásához. Ez a kérdés azonban más lapra tartozik.)

Istenazembert férfinek és nőnek alkotta. A kettő egymásért, egymásnak van teremtve. Kölcsönösen szükségük van egymásra, egymást segítik, kiegészítik, tökéletesítik. A férfi és nő helyes viszonya tehát nem az úr és szolga viszonya; vagy a munkás, a tervező a munkához, tervhez szükséges szerszám, eszköz közti kapcsolat. A nő nem szolgája a férfinek; még kevésbé a férfi terveinek, vá- gyainakkielégítésére való szükséges eszköz. Ez nemcsak a nőre lenne lealázó, hanem megszégyenítőmagára a férfire is. A nő se nem eszköz, se nem rabszolga, hanem "társ", mint a Szentírás olyan szépen és velősen mondja a Teremtés Könyvében.

A nő éppúgy értelemmel, lelkiismerettel és szabad akarattal meg-