A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-02-01 / 2. szám

19

Az nyugodtan ült a helyén, tekintete a víz felett a messzeségbe irányult, s arca oly fenséges volt, mintha csak imádkozott volna. Péter gyanúja megerősödött. Szemével intett társainak a Mester felé. Ok is odanéztek és megértették Péter gondolatát. - Néma, dermedt csönd vett erőt rajtuk, s úgy folytatták a rakodást. Mire az utolsó halat is kiemelték, Péter már egész halovány volt a nagy félelemtől. Most már egész biztos volt benne, hogy itt csoda történt, s a csodatevő itt ül az ő csónakjában.

Ki lehet ez a rejtelmes Mester? Csak nem maga az Isten? Hiszen ki más tudna így parancsolni a halaknak? Erre a gondolatra még jobban elfogta a félelem. Ő, szegény, gyarló bűnös Istent, vagy legalábbis Isten küldöttjét viszi csónakjában! Mit tegyen? Ezen töprengett, míg a part felé eveztek. S amint partot értek, Péter letette az evezőt, s remegve borult oda Jézus lába elé:- Uram, menj el tőlem, mertbúnös ember vagyok! - Fel sem mert tekinteni. De ugyanilyen félelem fogta el testvérét, Andrást, Jakabot és Jánost, és többi társaikat is.

Jézus azonban ahelyett, hogy otthagyta volna mindnyájukat, éppen az ellenkezőjét tette; meghívta őket, hogy állandóan Vele legyenek. Bátorítólag szólt Simonhoz:- Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel. Es Andráshoz, Jánoshoz és Jakabhoz is:- Jöjjetek utánam! En emberhalaszokká teszlek titeket!

A kedves hang egy pillanatra eloszlatta félelmüket, a megtisztelő meghívás pedig nagy örömmel töltötte el lelkűket. Nem kellett külön magyarázni nekik, hogy mi az az emberhalászat. Látták ők már gyakran a Mestert, amint nagy sereg embernek beszélt, és sokszor láttak siető embereket, akik arra a hírre, hogy valahol a közelben jár a Mester, mindent odahagyva köréje sereglettek, hogy hallhassák tanítását, láthassák kedves alakját s örömmel, égi békével teljék el szívük-lelkük. Lehet-e kívánatosabb dolog a földön, mint állandóan ennek a Mesternek a társaságában élni, minden tanítását hallani, s munkájában résztvenni.

Kezdetben még, amikor a halakat rakodni kezdték, arról ábrándoztak, hogy mit is fognak csinálni ezzel a pompás fogással, mily ámulat tárgyai lesznek majd társaik előtt.. Most minderről megfeledkeztek. Nem látják a teli csónakokat, nem veszik észre a köréjük sereglő társak ámuló arckifejezését.

S Jézus, mintegy jelezvén, hogy máris itt az ideje a meghívás kö-