A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
10 P. Baják Mihály S.J. Isten áldja megl Igen, az Isten, az ősforrása minden bőséges ingyen-adománynak, az áldásnak. Akit Isten kegyessége eláraszt minden jóval, arról azt mondjuk, hogy megáldja az Isten. Ahogyan az írásban olvassuk: "Akinek a keze tiszta, a szíve bűntelen; akinek esze nem jár haszontalan, hiú dolgokon; aki nem esküszik hamisan felebarátja kárára; az áldást kap az Úrtól és irgalmat az ő üdvözítő Istenétől". (23. Zsolt. 4.5.) Továbbá: "Az Ur megáldja azokat, akik Őt félik, a kicsit éppúgy, mint a nagyot". (113. Zsolt. 20.) A legbőségesebb áldást hozta ránk a megváltással Krisztus: "Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket". (Ef. 1, 3.) Az ember is szeretné hozzátartozóit, embertársait elhalmozni minden jóval. De mivel nem áll annyi rendelkezésére, amennyit adni szeretne, rövid, hatásos szavakkal fordul a minden jó forrásához: Istenhez; tőle kéri az embertárs részére az áldást, és kérését rendesen jelképes mozdulattal, például kézrátétellel, a kezek kiterjesztésével, vagy a kereszt jelével kíséri. Erre is azt mondjuk, hogy "megáld valakit". Ha minden áldás Isten kegyének bőséges kiáradása, akkor áldó hatalma van elsősorban annak, aki mint Isten helyettese, közelebb áll az Istenhez. Az ószövetségben nagy hatást tulajdonítottak a családfő áldásának. Áldó hatalmát gyakorolta Izsák, a vak aggastyán, mikor Jákobot, akit tévesen elsőszülöttének tartott, megáldotta. Jákob megáldotta unokáit: "Az Isten, kinek színe előtt jártak atyáim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki vezérelt engem ifjúságomtól fogva egészen a mai napig; az ő angyala, aki kiragadott engem minden bajból; áldja meg ezeket a gyermekeket... " (I Móz. 48,15.16.) Az atya halála előtti, utolsó áldásnak igen nagy jelentőséget tulajdonítottak az izraeliták.
