A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-08-01 / 8. szám
14 az ember és Isten között. Mindkettőnk vállára tenné kezét, amint az köztünk, emberek közt szokás... De nincs senki. Ezért magunknak kell perbe szállnunk vele... Jőb könyve tele van ilyen és hasonló gondolatokkal. Jób legfájdalmasabb tapasztalata; miért kell az igaznak, az ártatlannak szenvednie, miközben az istenteleneknek áldott jó sora van a földön? Szerencséjük van; családjuk egészséges, örülnek, élvezik az életet és gondtalan öregkorban éri el őket a halál. Barátai azonban megdorgálják Jóbot; nincs igazad, vetikfelé- je. Te magad vagy oka, ha szenvedsz. Azért küldte rád mindezt az Isten, mert vétkeztél ellene. A szenvedés a bűn következménye. Ámjőbotez a felelet nem tudja kielégíteni. Érzi ártatlanságát. Magához Istenhez fellebbez hát. Barátai ezt látva elhallgatnak. Itt véget ér minden tudományuk. Egyetlenegy se akad köztük, aki meg tudna felelni Jób kérdésére; Miért? De mégiscsak megszólal valaki, a legfiatalabb a baráti körben. Eddig csendben hallgatta az emberek vitatkozását. Fiatal lelkesedése nem ismer határt. Gorombán nekitámad Jóbnak és pirongatja ke- vély makacsságáért, hogy így szembe mer szegülni Isten rendelésével. Ám ekkor váratlan fordulat következik be: Isten maga is beleavatkozik a vitába és ahelyett, hogy korholná Jőbot, még védelmébe veszi barátjai ellen. Igaz, meggondolatlanul beszélt velem szemben, kezdi az Isten védőbeszédét, de legalább nem köntörfalazott. Barátainak vétke nagyobb, mert elhallgatták az igazságot. Választ azonban Isten sem ad; a kérdés megoldatlan marad. Csak egy feleletet kapunk: Istent magát se értjük, hogytudnánk ak- kor fölfogni Isten útjait? Az ő dolga, mit, miért és hogyan cselekszik a földön... Örökemberi tapasztalat az, hogy a bún gyökere emberi természetünkben van. Az ember ifjúságától kezdve a rosszra hajlik. Ezért adja a bölcs a jó tanácsot Izrael apáinak, hogy ne kíméljék a pálcát a gyermeküktől. Addig kell hajlítani a gyenge fát, míg fiatal. Később már a hajlítás hiábavaló.
